Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
11. Temetői rítusok, szokások – Sopianae ókeresztény egyháza(i)
7 7.7. Antik és ókeresztény temetési szertartások 181 béri testet - Isten alkotását - nem lehetett elégetni, megfőzni stb. Ha a 4. századból mégis hamvasztásos sírokkal találkozunk, akkor biztosan állíthatjuk róluk, hogy pogány sírok. Ilyeneket Pécsett a Széchenyi téren és környékén, vagyis a temető DK-i végében találtak. Az urnás vagy szórt hamvas sírok biztosan nem ókeresztények Pécsett sem, ezek között csakis pogány halottak maradványait sejthetjük. Az antik görögségnél a temetési szertartás utáni 3. napon volt szokás bemutatni a sírnál az első áldozatott, majd a 9. napon a főáldozatot.831 A pogány rómaiak szintén a temetés utáni 9. napon, a novendialia idején mutatták be áldozatukat (coena feraiis) (Maywald 1902-1904 Kuzsinszky 1902-1904). A halottak tiszteletére már a görögök is szervezetek családinál nagyobb méretű ünnepeket. Ilyenek voltak például a sportjátékok, versenyek, köztük az olympiai vagy az epheszoszi (Artemisznek ajánlva - Grüll 2009A 141). Ha a halottak tiszteletére az ókeresztények már nem is rendeztek versenyeket,832 az évenkénti megemlékezéseket mindenképpen megtartották, sőt ittak is a halott emlékére és összejöveteleiken emlékeztek meg a mártírokról.833 A halotti lakomát pedig a szertartás mártírpassiókhoz közelítő része is megkülönböztette pogány előképeitől. Nevezetesen a keresztény halotti lakoma alatt felolvasást tartottak, melynek témája nyilván a halott életének keresztény interpretációja volt.834 A zarándokok felfrissülésére a szent helyek őrzői is oszthattak bort vagy engedélyezték ivását. Az ókeresztények még ritkán mutattak be eucharistiát, áldozati szertartást a temetőkben, de egyes szentek és mártírok sírjainál ez is megesett.835 A rítus során elfogyasztott bor náluk a keresztény értelemben vett„meny- nyei felfrissülést" hozta el. Afenestella (ablakocska) szó a sírokhoz vágott lyukat jelöli. A sírok öntözgetése természetesen nem keresztény eredetű, de átmeneti rítuselemként keresztények is alkalmazhatták. Korábban a pogányoknál volt szokás a bort vagy szent olajat a sírba önteni ezen a lyukon keresztül. A görögök choé-nak, a latinok libatio-nak nevezték ezt az áldozatot. A Korsós-sírkamra egyik sírja felett található ilyen lyuk, valószínűleg folyadék beöntékorábbi időkben előforduló véletlenszerű esetek lehettek - ha voltak ilyenek egyáltalán. Közismert ugyan, hogy kigúnyolva a feltámadásba vetett hitet gyilkosaik sok ókeresztény mártír testét elégették (Id. Blandina és Ponticus mártírok esete Lyonban, akiknek a hamvait a Rhone-folyóba szórták, illetve Szent Polykarpos testét is elégették - Szent Polykarpos vértanúsága 17; Eusebios, Egyháztörténeted Vili,6,7 Vanyó 1988 36 43). 831 A zsidók 7 nap gyász után tartottak drága ünnepet (Flavius Bellum ludaicum 2.1.1.), míg a görög tragédiákban a 9. nap, a 30. nap és az évente való ismétlés szerepel. A rómaiak a temetés utáni 3., 9., 30. és 40. napon emlékeztek meg újra a halottról. Ezeket a napokat az ókeresztények is gyakran betartották (Volp 2002 38 61 80 225sk.). 832 Alexandriai Kelemen Kr. u. 200 körül még úgy gondolta, hogy a versenyek a sírok fölött mondott dicsőítő beszédek (Protrepticus 11,34,1). A korai kereszténység még tisztában volt a koszorú versenyekhez köthető eredeti pogány jelentésével is, hiszen 4. századi koszorús versenyekről még Szent Ágoston is írt (Vallomások IV.2,1. Baus 1940 Géczi 1998A 5). 833 Ezek az összejövetelek eleinte még nem is a sírnál voltak (Sághy 2003 132). A 4. századig bibliai témájú szövegeket olvastak fel, a passiótörténetek csak később váltak szokássá (Nagy Levenete 2012 49). 834 Ilyen keresztény banquet alatti felolvasás képe látható a Vatikáni Múzeum 3. század végéről származó, 31526. számú szarkofágtöredékén (Milloy - Kasper - Buranelli 2005 40-41). A képekből kiindulva azt hihetnénk, hogy a keresztény halotti lakomákon nők csak kis számban vettek részt (a Viale Manzonin található Aurelius-hypogeum banquet-szkénéjén 16 alakból talán ha egy a nő - Nicolai - Bisconti - Mazzoleni 2002 109), de ez nyilván torz kép lenne. 835 Már a korai időktől megünnepelték az eucharistiát a halottak évfordulóján és a 2. század közepéről van utalás a katakombákban tartott eucharistikus összejövetelre is (Acta loannis 46,85 72. Tertullianus: De corona 3. Didasc. XXVI,22,2- 3.), illetve Rómában I. Felix pápa (269-274) rendelte el misék tartását a vértanúsírok felett (missa ad corpus, Vanyó 1988 44 47). A halotti lakoma, az eucharistia szertartása és az agapé legalábbis részleges összekapcsolódása néha kézenfekvő lehetett. A Priscilla-katakomba 4. század második felének közepéről származó sírfeliraton szerepel, hogy három férfi, Florentinus, Fortunatus és Félix a kehelyhez (ad calicem) járultak. E tett Krisztus nyomán értelmezhető: Ki tudjátok-e inni a keiyhet, melyet nekem ki kell innom? (Mt 20,22; Mk 10,38 - Vanyó 1988 63). Az agapé tekintetében pedig tudjuk, hogy Pammachius szenátor felesége halálának évfordulóján Szent Péter sírjánál vendégelte meg a szegényeket Rómában (Paulinus Ep 13.15 Brown P 1993 59). A sírfeliratok szerint a sírok mellett tartott étkezést a halott lelkének Istenhez való jutásáért tartották, az összegyűltek együtt imádkoztak ezért (Marucchi - Vecchierello 1935 223-224). Agapé és eucharistia összefüggésében (elsősorban temetőn kívül) Plinius a Traianus császárhoz írott levélben két vasárnapi keresztény összejövetelről írt, melyek közül az egyik a közös étkezés (Epist. ad Traian., X. 97.). Az áldozati imákat eleinte az agapé után mondták, a Traditio apostolica írása idején az agapé és az eucharistia még együtt voltak (Dolhai 2001 50), de a 2. század folyamán az agapé valóban kiszorult az eucharistia szertartásából. Szt. Justinus is a két szertartás elkülönüléséről írt (I.Apol. LXVI.). Antiochiai Ignác szerint az agapé a magasabb rendű, mert ahhoz és a kereszteléshez már kötelező a püspök jelenléte, míg az áldozat bemutatásánál nem (Epist. adSmyrn.eIII.). (Marucchi - Vecchierello 1935 288 376) Összegezve, a 4. századtól már gyakori a keresztény temetési liturgia úgy, hogy az áldozat bemutatása (eucharistia) még a templomban történt, és csak utána került sor a temetési rítusra, vagyis a szertartás részei időben és térben azért elváltak egymástól (Volp 2002 203-208 214 224).
