Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
7. Falfestmények, mozaikok és szarkofágok
7.1. Az ókeresztény képekre és előtörténetükre vonatkozó írott források 109 u. 3-4. század) kimondottan elhatárolódott először Jézus ábrázolásától, majd pedig mindenféle képtől (Vanyó 2005 78). Hírt adott azonban arról, hogy keresztények tudatlanságból sok helyütt pogány szokás után Krisztus- és angyalképeket készítettek és imádtak (Levél Constantia császárnőhöz). Végül a Constantinus által épített templomok közterek keresztény díszeinek látványától elgyengülve a szimbólumok ábrázolásában látta a feloldást. Nagy Szent Vazul (Kr. u. 4. század) tovább ment, mint Eusebios és a képeket már a mártírtörténetek példáinak közvetítése okán tartotta szükségesnek. A művészetet alkalmasnak vélte az erények közvetítésére (Epistula 2 de vita solitaria ad Gregorium 3,1-9; 28-35.). Felvetette a képek hamis használatának lehetőségét, de kifejezetten ajánlotta mind a mártírok, mind pedig Krisztus képeinek megfestését (Homilia Barlaam mártírról). Amaseai Asterios (Kr. u. 400 körül) lelkesedett Euphemia mártírnő történetének naturalisztikus képi ábrázolásáért (Homilia XI: in laudem S. Euphemiae). Elvetette viszont a Krisztus-ábrázolásokat és a gazdag nők ruhakölteményein látható vallási tárgyú képeket (Homilia I: A gazdagokról és Lázárról).426 Gabalai Severianos (400 körül) érzelmesen állva hozzá a kérdéshez az „istenfélelemmel teljes" viaszos táblaképeket (enkausztika) kimondottan megszerette (De legislatore). Nolai Szent Pál (Kr. u. 4-5. század) érdekes probléma elé került. Egy fürdőben a megfesteni szándékolt képek közül Márton portréját feltétlenül támogatta, a sajátját viszont szerénysége okán hamisságnak tartotta és nem javasolta. A mártírok ábrázolását helyeselte. Az ókeresztény képi szimbólumok jelentéséről leveleiben pontos felsorolást adott. A keresztény képekért pedig leginkább pedagógiai hasznuk miatt lelkesedett, mivel magasztossá teszik a helyet és felemelik a műveletleneket. Elvetette a profán képeket, valamint Isten ábrázolásának lehetőségét (Epistula 32,1-4; Carmina 27-28). Egy Kr. u. 4. századi apokrif evangélium Pilatus halálának bemutatásakor megadta a feloldozást Jézus ábrázolásának tiltása alól. A történetben Jézus maga adott képmást önmagáról egy szövetdarabon, melynek csodatévő erejétől még Tiberius is meggyógyult (Mors Pilati, Evangelia Apocrypha). A Kr. u. 400 körűire datálható Addai doctrina szerint is, mintha Jézus maga sugallta volna Khanon festőnek képmása megfestését. Ezt a lehetőséget korabeli analógiaként erősítheti a Lukács-hagyomány, amiben az apostol nemcsak orvos, de festő is volt, Jézus és Mária arcképeit is megfestette.427 Szent Ágoston érzelmes rajongóként az 5. század elején határozottan elvetette a képeket, azokat hamisnak és lélektelennek tartva, ám Szent István és Saul (Szent Pál) képét mégis kellemesnek tartotta (Bugár 20041 206-212). Ankyrai Nilusaz5. század első felében már, mint bevett szokást szemlélte a képek készítését és viszolyogva megengedő álláspontra helyezkedett. Gyerekesnek vélte a szentélyekben az életképek és állatseregletek ábrázolását, helyettük elsősorban a keresztet ajánlotta. Az írástudatlanok okításának céljával indokolva elnézte az újszövetségi témák ábrázolását (Epistula IV 61. Szent atyánknak, Nílusnak levele Olimpiodoros praefektushoz). Nilus egyébként Szent Platón ábrázolásai kapcsán szintén sejtetni engedte a mártír-portrék korabeli elterjedtségét (Epistula AdHeliodorum silentiarium). Az 5. század első felében alkotó Philostorgius szerint a Krisztus szobor kellő tisztelet mellett a templomba való, de kultusz nélkül. Kyrrhosi Theodoretos (Kr. u. 5. század első fele) pedig leírta, hogy Szent Simeon képmásait Róma minden műhelyének kapujára antefixként kitették, védelmező szerepet tulajdonítva nekik (História religiosa 26,11). Milánói Ambrus püspök Pál apostol képmásairól elfogadóan szólt a 4. században (Inventio etpassió Ss. Gervasii et Protasii = Ep ll/LIII). Végül a negyedik csoportba a képekért fenntartás nélkül lelkesedő ókeresztény írott források tartoznak. A kereszténység számára Jézus léte adta az ószövetségi képtilalom alól való alapvető felmentést. Minthogy Isten fia megtestesült, ő ábrázolhatóvá vált (Gáspár 2006A 117). Laodiceiai Eugenios püspök a 4. század első felében már nem a bölcselő irányzatot képviselte. Sírfeliratán egyszerűen dicsekszik temploma képekkel és mozaikokkal való feldíszíttetésével és saját szarkofágjának elkészíttetésével. Nyssai Szent Gergely (Kr. u. 4. század) dicsőítő, sőt meghatódó hangnemben írt a mártírsírnál található festmények, táblaképek, szobrok, és mozaikok látványáról (Homilia Teodor mártírról). Didaktika és szimbólum együttes erejét látta a mártír képi regényekben (contra Julian I 96). Megszabta az angyalok ábrázolásának formáját (Or 25: In laudem Heronis philosophi 2). A templomokat díszítő frízek is gyönyörködtették (Or 18: Funebris oratio in patrem). Végül mégis kijelentette, hogy a beszéd fontosabb, mint a kép (Or 7: Funebris in laudem Caesarii íratás oratio 16). Uzalai Euodius püspök (Kr. u. 4-5. század) a Szent István sírjára került kép kapcsán lelkesedéssel méltatta a kép tanító és csodatévő erejét, Isten beszédének nevezve a képet (De miraculis sancti Stephani II4). Az 1 -5. században tehát az egyházi vezetők messze nem képviseltek egységes álláspontot a képekkel kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy az idő előrehaladtával mégis inkább a megengedő álláspont érvényesült. Az ide426 Ruhákra festett képekről szóló korabeli keresztény írók elősorolása: Artner 1958 159. Késő antik festett szövetmaradványokról és mintákról: Szabolcs 2005. Egyiptomi ókeresztény egyházi viselet textil maradványairól: Zaloscer 1993. 427 A római Santa Maria Maggiore-templom Mária-képét a hagyomány szerint Lukács festette. A hagyomány alapja, hogy ő írt a legtöbbet, a legszebben és legérzékletesebben Máriáról. Lukács a festők védőszentje.
