A Fürdőélet és egészségturizmus a Dunántúlon az ókortól napjainkig című konferencia tanulmánykötete (Kaposvár, 2015)
Bajzik Zsolt: Fürdőváros - Szombathely
FÜRDŐVÁROS - SZOMBATHELY 55 lés által a még ki nem húzott részvények hosszú időre visszamaradjanak,"47 Majd azt a határozatot hozták, hogy Sövegjártó János titkár a kihúzott számokat a még addig fel nem vett, de már kihúzott részvények számával a Sürgöny című hivatalos lapban kihirdettesse. Itt kellett felszólítani a részvénytulajdonosokat arra, hogy a kihúzott részvényilletéküket ettől a naptól számítva egy évig vehetik fel, ha ezt nem tennék meg, akkor az egész összeg a részvényesek tulajdonába kerül majd. Végül felhívták a bérlőt figyelmét arra, hogy a fürdő működtetése során a „közerkölcsiség mindennemű szabályainak" feleljen meg, mert ha a feljelentés bebizonyosodik, akkor a bérletét azonnal felmondják.48 1872-ben a práteri sétatéren hiányzó padokat a gazdatiszt új támlás padokkal pótolta.49 1875-ben a helyi sajtóban megjegyzik, hogy a kispráteri fürdőház„rongyos állapota valóságos botrányul szolgált" az ott megfordulóknak. Szükségesnek tartották, hogy a fürdőtulajdonos társaság az épület kisajátításáról gondoskodjék, hogy az emberek ismét látogathassák azt.50 1877 márciusában a fürdőházi részvénytársaság közgyűlést tartott. Jelen volt Tempel Ferenc elnök, Bárdossy István polgármester - mint a város képviselője -, Hutter Ferne, Mayer József a helyi dalárda képviselőjeként, Rudolf Alajos, Kelemen János, Horváth Mihály, Németh Imre, Brenner János, Grim Károly, Hübner János, Rosner Mihály, Reitermeier József és Vidos László. A megjelent 14 részvényes 55 részvényt, az összes 382 részvény 1610 részénél többet képviselt, és így az alapszabály értelmében a közgyűlés határozatképes volt. Tempel Ferenc bemutatta, hogy a Vasmegyei Közlönyben megjelentették a közgyűlésre a meghívást. Beszámolt az igazgatóság 1876. évi működéséről. Szóba került, hogy a fürdőházi liget felső partján lévő híd kijavítása, fennmaradása a társaságnak nem érdeke, mivel a fákat és növényeket folytonosan rongálják az itt átkelők. A felügyelő bizottság jelentése alapján az 1876. évi pénzügyi számadást is vizsgálat alá vették: a bevétel 821 ft 45 kr, a kiadás 776 ft 61 kr volt, míg a pénztári maradvány 44 ft 84 kr tett ki, amit az 1877. évi bevételhez csatoltak. A közgyűlés tárgyalta az igazgatóság fürdőkádak beszerzésére tett indítványát, és örömmel fogadták azt a javaslatot, hogy a fakádak helyett a társulat lehetőségeihez mérten kararai márványból készült fürdőkádakat szerezzenek be. Elfogadták még azt a javaslatot is, hogy a fürdőkádakhoz csatornát készíttessenek, és a fürdőszobák bútorainak a kijavítását, esetleg újak beszerzését is elrendelték.51 1877 tavaszán a szombathelyi részvényes fürdőházhoz márvány fürdőmedencéket szereztek be, mégpedig akkorákat, hogy azokat még a magas emberek is kényelmesen használhatják majd.52 A következő év áprilisában ismét közgyűlést tartott a részvénytársaság. A jelenlévők kivétel nélkül ugyanazok voltak, mint az előző évben, csakTempel Ferenc igazgató, mint közgyűlési elnök beteges állapota miatt nem tudott megjelenni. Ekkor Reitermeyer József igazgatósági tagot választották meg helyettes elnöknek, míg a jegyzőkönyv vezetésére Vidos László igazgatósági tagot kérték fel. A közgyűlés a szokásos formaságok mellett kezdődött el, felolvasták az 1877. évi működésről beterjesztett jelentést, amit a közgyűlés elfogadott. Szóba került, hogy az igazgatóság a fürdőházi liget díszítésére, különösen a füvesítésre és a liget keleti szélét akácfákkal, a nyugati szélét a Gyöngyös-folyó partján fűzfákkal, az üres tereket bokrokkal ültette be, míg a déli részét földdel töltette fel. Az 1879 tavaszán megtartott közgyűlésen már Grim Károly polgármester képviselte a várost, de Tempel Ferenc ekkor sem tudott megjelenni betegsége miatt, ezért ismét Reitermeyer Ferencet választották helyettesül. A közgyűlés tudomásul vette az előző évről történő beszámolót és megköszönték az igazgatóság munkáját. Mivel az igazgatóság és a felügyelő bizottság tagjait három évre választották meg, és az alapszabály értelmében megbízatásuk 1879-ben lejárt, ezért új választásra került sor. A következő három évre igazgatónak ismét Tempel Ferencet, míg igazgatósági tagoknak Reitermeyer József, Grim Károly, Vidos László és Német Imre választattak meg. A közgyűlésen felszólaló Horváth János részvényes felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy a liget felső végén a víz a Gyöngyös partját már nagyon elmosta, annak kijavítására intézkedést kell tenni. A liget partjának épségben tartása a társaság érdeke volt, ezért az igazgatóságot megbízták a Gyöngyös vízpartjának kijavítására és a meder kitisztítására. 1880 márciusában ismét megtartotta szokásos közgyűlését a fürdőházi részvénytársaság. A megjelentek fájdalommal vették tudomásul, hogy Tempel Ferenc igazgató meghalt, s így az elnöki poszt megüresedett. Erről a következőt jegyezték le a jegyzőkönyvbe: „Ezen jelentés első pontjában kiemelt azon veszteségre nézve, mely Tempel Ferenc igazgató úr elhunyta által a társaságot is érte, az igazgatóság által kifejezett fájdalmat a közgyűlés is osztja, s az elhunyt érdemeinek hálás elismeréséül emlékét jegyzőkönyvileg kívánja megörökíteni." A közgyűlés egyhangúlag igazgatónak választotta Vidos Lászlót és az igazgatósági tagságra Horváth Jánost. 47 MnlvamlAusp. ir.1468/1865. 48 MnlvamlAusp.iR.1468/1865. 49 A prateri sétatéren ... 1/l, 1872.júl. 4. 2. 50 A kispráteri... 14,1875. júl. 8.2. 51 Mnlvaml Vasvármegye Törvényszéke iratai. Cégbírósági irtokTc.41. 52 A szombathelyi részvényes... 14,1877. ápr. 19.2.