A Fürdőélet és egészségturizmus a Dunántúlon az ókortól napjainkig című konferencia tanulmánykötete (Kaposvár, 2015)
Katona Klára: Termálfürdők, mint a szénhidrogén-kutatás "melléktermékei"
112 KATONA KLÁRA Noha a felsorolás nem teljes körű, két, a termálvizek és a szénhidrogén-bányászat összefüggésére rámutató sajátosság megfogalmazható. Az egyik a felsorolt települések elhelyezkedése: a Kisalföldtől a Dunántúl nyugati pereme, délnyugati és déli szélén át a Mecsekig leírható karéj - ami a dunántúli szénhidrogén-kutatás területével esik egybe; a másik a feltárás időszaka: a termálvizek zömének felfedezése az ötvenes évek második felétől a hatvanas évek közepéig tartó bő egy évtizedben történt, ami egybeesett a szénhidrogénkutatás 1956 utáni fellendülésének időszakával. A kutatófúrások számának emelkedése egy gazdaságpolitikai döntés eredménye volt. Az MSZMP Politikai Bizottsága - 1957 és 1989 között de facto a legmagasabb szintű döntéshozó testület - 1957. november 26-i ülésén tárgyalt a kőolajipar helyzetéről. Az ülésen elhangzottak szerint bizonyos külpolitikai tényezők és a növekvő hazai energia-igény együttesen indukálta a PB-nek a szénhidrogén-termelés és -kutatás fokozását célzó döntését. Érdemes kiemelni Kádár János, az MSZMP első titkára által az ülésen elmondottakból az alábbiakat: „Most olyan helyzetben vagyunk, hogy előre kell menni... A mi jövőnk az kell legyen, hogy emeljük a tervet. ... Most van lehetőség arra, hogy hosszú lejáratban megkapjuk a Szovjetuniótól a szükséges anyagokat és felszereléseket, s akkor tovább tudjuk vinni az olajkutatást. Meg kell érteni, hogy nem tudunk létezni szén és olaj nélkül."7 Ebben az időben a szénhidrogén-kutatásban és bányászatban foglalkoztatottak elavult, elhasznált gépparkkal dolgoztak, emellett a szükséges eszközök egy része is hiányzott. Határozatában a Politikai Bizottság előírta, hogy a külkereskedelem biztosítsa modern gépek és berendezések beszerzését, döntött fiatal olajipari mérnökök szovjetunióbeli kiküldéséről, felhívta a pártszervek figyelmét a munkafegyelem betartására, és a Minisztertanácsot utasította az ipari minisztériumoknak a kőolajipar fejlesztésével kapcsolatos tevékenységének ellenőrzésére. Ezt követően (1958-ban) új, korszerű fúróberendezések érkeztek, ugyanebben az évben a kőolajkutatásra szánt költségvetési keretet felemelték 50 millió forinttal (380 millióra)8, de mindez kevésnek bizonyult: a kőolajipar fejlesztésének szükségessége, a szénhidrogén-kutatás kiterjesztésének, a kutatási tevékenység fokozásának igénye a későbbi években is felmerült9; a korszerű fúróberendezések és eszközök hiányát 1963- ban is hangsúlyozták10 11. A hazai szénhidrogén-készletek feltárását és kiaknázását a KGST VB is szorgalmazta azzal az indoklással, hogy a Szovjetunió európai részén is hiány mutatkozik az energiakészletekben, ezért a szállítási és beruházási költségtöbbletet generáló szibériai és közép-ázsiai eredetű szénhidrogéneket tudják csak exportálni". A nehézségek ellenére a szénhidrogén-kutató fúrások száma nőtt. Ennek eredményeként a Dunántúlon nagy kiterjedésű mezőt nem sikerült ugyan felfedezni - a kutatófúrások főbb terepévé a Duna-Tisza köze vált jelentős kőolajtelepet szintén az Alföldön: Algyő és Tápé határánál tártak fel 1965-ben -, de több helyen bukkantak hévízre. A termálvíz felhasználásának korabeli lehetőségei és nehézségei Az a jelenség, hogy szénhidrogén helyett termálvíz tör fel a föld rétegeiből, természetesen nem volt ismeretlen az olajbányászok, geológusok között. Megfigyelhető azonban, hogy az 1960-as évekig - az ország gazdasági-társadalmi rendje, a hadigazdálkodás és annak a gazdaságra, társadalomra gyakorolt hatása miatt - nem igyekeztek ezt felhasználni. (Pl. 1947-ben Igái területén fúrt, hévizet adó kutat eltömítették, csak 1961 -ben tették termelővé.) A hévízkincs hasznosítását három területen tartották megvalósíthatónak: 1. A gyógy-idegenforgalom területén: tehát fürdők kialakításához, üzemeltetéséhez használták (volna) a hévizet. Ezt a felhasználási módot - érthetően - inkább helyi szinten szorgalmazták. A felső szintű döntéshozó testületek ülésein idegenforgalom kapcsán rendszerint kiemelték a termálfürdőkhöz köthető gyógy-idegenforgalom fokozott kihasználásának igényét, de az 1960-as években ez irányba érdemi lépéseket nem tettek. 2. A mezőgazdaság területén: zöldségtermesztésre szolgáló üvegházak fűtésére, valamint 3. Ipari célokra: lakások, épületek fűtésére. 7 MNL OL M-KS 288. f. 5. cs. 52. ő. e. 8 MNL OL M-KS 288. f.23.cs. 1958,7. ő.e. NIM 01001/19/1958. 9 MNL OL M-KS 288. f. 15. cs. 1959.41. ő. e. KGKB 63/1959/NGKB/XI.11 ,/sz.; és 15. cs.1960 38. ő. e. 10 MNL OL M-KS 288. f. 15.es. 1963,23.ő.e. 11 MNL OL M-KS 288. f. 15. cs. 1963,110. ő. e.
