A Fürdőélet és egészségturizmus a Dunántúlon az ókortól napjainkig című konferencia tanulmánykötete (Kaposvár, 2015)
Katona Klára: Termálfürdők, mint a szénhidrogén-kutatás "melléktermékei"
TERMÁLFÜRDŐK, MINT A SZÉN HIDROGÉN-KUTATÁS „MELLÉKTERMÉKEI" 113 A két utóbbi pontban említett felhasználási területek esetében közös, hogy nem magát a hévizet, hanem az általa közvetített geotermikus energiát kívánták kinyerni. A hatvanas években - abból a feltételezésből kiindulva, hogy hévízkincsünk fűtőértéke nagyobb, mint a szén-, olaj- és földgázvagyonunké összesen - az iparban és a mezőgazdaságban kiemelt figyelmet fordítottak a geotermikus energiára, ennek felhasználása viszont 1970-től visszaesett. Ennek oka, hogy nem lehetett gazdaságosan működtetni hévíz felhasználásával a mezőgazdasági és ipari létesítményeket. A geotermikus energia felhasználását több tényező nehezítette. Az energia hasznosítási köre szűk: a termelés helyétől nem volt érdemes bizonyos távolságon túl szállítani, mivel időközben lehűl. Ugyanakkor a szénhidrogén kutatófúrásokat általában a települések központjától távol, nehezen megközelíthető helyekre telepítették, ezáltal a víz szállítása több esetben elengedhetetlen lett volna. Emellett a hévíz mennyisége nem kiszámítható; előfordult, hogy a fúrt kút rövid időn belül elapadt. A hévízben oldott sók lerakódásának elkerülése és a szennyvízelvezetés pedig bonyolult műszaki megoldásokat követeltek. A nagy beruházási igény mellett a gazdaságtalanságot fokozta, hogy - a mezőgazdaság területét tekintve- a kertészeti termékek felvásárlási ára alacsony volt, a geotermikus energia felhasználását támogató állami dotáció megszűnt. A lakóépületek fűtése hasonlóan gazdaságtalannak számított az államilag támogatott szénhidrogén-ellátás miatt - a már említett műszaki nehézségek mellett. Az 1970-es évek közepére, az energiaválság hatására a geotermikus energia felhasználása újra előtérbe került, de az addigi rossz tapasztalatok miatt, valamint azért, mert az akkori számítások szerint e befektetés nem térült volna meg; az energiafelhasználásnak ezen módját nem szorgalmazták. Szekér Gyula12 az MSZMP Politikai Bizottsága 1977. február 8-i ülésén a geotermikus energia kapcsán kijelentette: „Gyakran a sajtó is felveti, - optimista hangvétellel. Ehhez azt kell hozzátenni, hogy ezek az igények, ha energetikai oldalról értelmezzük őket, túlzottak; túlzott várakozás van a turisztikai, egészségügyi, hévizek hasznosítása oldaláról. Kereken 400 olyan kút van az országban - zömében szénhidrogén-fúrások -, amelyek termálvizet tartalmaznak. Körülbelül 100 olyan kút van, amelyek hasznosítása folyik, illetve 80 és 100 közötti az állomány száma. Egy kútnak termálkúttá történő alakítása a mezőgazdaság számára nem kis erőfeszítéssel jár, általában néhány millió Ft-tól 10 millió Ft-ig terjed az összeg."13 A beruházás költséges volta mellett a felszólaló azt is hangsúlyozta, hogy a geotermikus energia segítségével megtermelt áram a 8-10 év múlva várható energiafelhasználás mindössze 1 %-át fedezné. Az MSZMP PB majdnem két évvel későbbi, 1978. december 12-i ülésén ennél kissé kedvezőbb arányt: 1,5- 2%-ot gondoltak megvalósíthatónak, azonban ez a szám is rendkívül csekély. Az ülésen említették ugyan, hogy lehetséges lenne a geotermikus energia nagyobb mértékű felhasználása is, főként a mezőgazdaságban és a gyógyászatban, de az ország energia-ellátásának biztosítását a „hagyományos" energiahordozók közül - az első olajár-robbanás, valamint ennek nyomán kibontakozó gazdasági válság hatására - a szén bányászatának fokozásában, az eocén-program14 kidolgozásában és a Mátra-vidéki pannon korú lignitvagyonra épülő bányászat fejlesztésében látták.15 A geotermikus energia hasznosításának kérdése kormányzati szinten az 1980-as évek második felében bukkant fel ismét, amikor a VITUKI16-ból induló, a termálvíz nagyobb mértékű felhasználását célzó kezdeményezést felkarolta az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztálya. A pártszerv közbenjárására az Ipari Minisztérium és az Építésügyi- és Városfejlesztési Minisztérium megalakította a Termálvíz Hasznosítási Tárcaközi Testületet, majd a Budapest Bankon keresztül megkezdődött a termálvíz-használathoz kapcsolódó beruházások programszerű finanszírozása.17 A termálfürdők fejlesztése 1958-tól az 1970-es évekig A szénhidrogén-kutatófúrások által megtalált hévízkincs legeredményesebben a termálfürdők üzemeltetésénél hasznosult; ami a gyógyturizmus, illetve az idegenforgalom növekedéséhez is hozzájárult. A hévizek fürdésre való felhasználását nagyban segítette az a körülmény is, hogy a feltárásuk zömmel már a Kádárrendszer idején történt; akkor, amikor a gazdaságpolitikában - a Rákosi-rendszerhez viszonyítva legalábbis - nagyobb hangsúlyt fektettek a lakosság egészének jólétére, az életszínvonal javítására; hiszen egy, az újabb háború rövid időn belüli kitörésével számoló, ezért hadigazdálkodást folytató országban a fürdőkultúra fejlesztése érthető módon nem kapott elsőbbséget. 12 MDP-, majd MSZMP-politikus. Ebben az időszakban a Minisztertanács elnökhelyettese (1975. május 15-től 1980. június 27-ig) és Magyarország állandó KGST-képviselője (1973-1978) 13 MNL OL M-KS 288. f. 5. cs. 711. ő. e. 14 A Tatabánya, Dorog, Oroszlány térségében elhelyezkedő eocén korú széntelepek termelési-fejlesztési programja. 15 MNL OL M-KS 288. f. 5. cs. 761. ő. e. 16 Vízügyi Tudományos Kutató Intézet 17 VL XIX.20-2897/1987.
