A Fürdőélet és egészségturizmus a Dunántúlon az ókortól napjainkig című konferencia tanulmánykötete (Kaposvár, 2015)
Halász Imre: Gyógyfürdők és gyógyulni vágyók a Dunántúlon a tömegturizmus kialkulása előtt
102 HALÁSZ IMRE jeles munkájából tudhatjuk meg. A fördőhely környéke igéző. Ugyanis északra nyúlik el a harsányi hires borokat termő szőlőhegy, erdővel koszorúzott tetejével; keletre láthatni a magas hegyen büszkélkedő siklósi várat; délre pedig gazdag szántó földek, s búja növésű rétek gyönyörködtetik a szemet. Fördő és vendégszobák elegendő mennyiségben találtatnak. Fföldes] u[ra] a siklósi uradalom."50 Ugyanezt a gondoskodást tapasztalhatjuk Sóskút esetében is. Az ott birtokos és tulajdonos Esterházy Miklós herceg felismerve a savanyú vízben rejlő lehetőségeket, előbb 1800-ban megvizsgáltatta a források vizét, majd egy oszlopok tartotta tetővel fedte le az immár foglalt forrásokat. A gyógyforrások intenzív felhasználása 1803 után kezdődött meg, amikor a herceg egy telket vásárolt és arra vendégfogadót építtetett. A vendég- forgalom kezdetben mérsékelten, majd a vasútvonal megépítése után jelentősen növekedett, főleg miután egy bécsújhelyi orvos, Josef Fink ötven évre haszonbérbe vette, és a feltörő savanyú vizet egyaránt használta ivó- és fürdőkúrákra. Később a vállalkozását azzal bővítette, hogy távolabbi vidékekre is elszállította, ezzel széles körben ismertté tette a sóskúti a savanyú vizet, ami további újabb vendégkör kialakulását jelentette azok között, kik a szénsavas vizét üdítő italnak itták, elsősorban a hurutos megbetegedéseiket kúrálva. Az elsősorban Bécsből, Sopronból és Pest-Budáról érkező vendégek növekvő száma a vendégfogadó helyek bővítését, illetve újabbak létesítését vonta maga után. Ennek a fejlődésnek az alapja az 1853-ban felépített kétemeletes gyógyintézet volt. A századfordulóra a Rozália-hegység tövében, ózondús fenyveserdők övezte gyógyterület felkapott üdülő- és gyógyhellyé tette Savanyúkút-Pecsenyédet.51 A századfordulóra már számos korszerű és díszes nyaraló várta a vendégeket, melyben több mint kétszáz szoba állt a vendégek rendelkezésére. Egy megyén belül is lehetett különbség a fürdők fejlesztése között. Erre álljon itt Hévíz és Balatonfüred 52 egymástól eltérő fejlődési íve. A 18. századig nincs adatunk a hévízi fürdőéletről. A korabeli térképek csak bozótként jelölték a mai tavat, s valahol a nád- és sástengerben rejtőzködött a meleg forrás. Először Bél Mátyás Notitia Hungáriáé című monumentális munkájában ad hírt a tóról, melynek vize a legnagyobb hidegben sem fagy be:„Ez a fő pedig egy bővizű forrásból fakad, s ez olyan melegen buzog fel, hogy a legnagyobb fagyban sem merevül jéggé. A belőle kifolyó patak mindig egyformán, vízének minden fogyatkozása nélkül télen úgy, mint nyáron számos malmot hajt. Vize pedig savas és gyógyító hatású, épp ezért régebben fürdőházat is építettek melléje, melyben vizét tűzzel is melegítették, és így sok embernek adott módot fürdésre. De miután az épület összeomlott, már nem használják a fürdőt!’53 A hévízi tó egy 1769-ben készült térképen már feltűnik, a II. József korában, 1783-ban készített első katonai felmérés térképén a tó „Warmar Scheifel See" (= meleg kénes tó) felirattal szerepel. Lefolyócsatornája a„Meleg-ér"tóból kiáramló részén a nagy mennyiségben kiáramló korpaiszap hordalékától évről évre eliszaposodott. Hogy ezt meggátolják, az akkori földesúr, gróf Festetics Kristóf bivalyokat hozatott és az iszapot megtiportatta. A bivalyok ugyanakkor fellegelték az árokpart növényzetét, ezzel biztosították a problémamentes átfolyást.54 A tóról az első ismertetést Szláby Ferenc Zala megye orvosa jelentette meg 1769-ben, ekkorra már ismerték és számoltak gyógyhatásával55. Hévíz igazán akkor kezdett el fejlődni, amikor gróf Festetics György megvásárolta és tudatosan fejlesztette. 1795 és 1797 között egy kis fürdőtelepet hozott létre, a lefolyócsatorna partján deszkaházakat állíttatott fel, amelyek öltözködésre szolgáltak és, amelyeket a környék tóhoz látogató népessége ingyen használhatott. Ekkor már elterjedt a víz gyógyító 50 Fényes 1851. II. 90-91. 51 Savanyúkút [Sóskút] 1901-ben lett önálló település. 52 A 19. század elejéről származó legjobb számbavétele: Magda 1819., és Vályi 1799. VAlyi (1796) I. kötetében 699. külön kiemeli a füredi gyógyforrást. Érdemes részletesen idézni: „Füredi savanyú víz. Szala Vármegyében, földes Ura a' Religyiói Kintstár, fekszik Fürednek szomszédságában, Balaton Tava portyán. Nevezetes e' kútfő nem tsak Magyar; hanem még külső Országokban is, mind jó izére, mind pedig külömbféle orvosló hathatósságaira nézve, mint hogy esztendőről esztendőre szaporodnak az azzal élő Uraságok; a' Vendégfogadók, és más megkívántaié alkalmatoságok is azokhoz képest megszaporittattak. Roppant nagy épületet építtetnek itten Királyi TanátsosGIudovátz, és Tit. Horváth Uraságok, melly ha a' mint már kevés híjjá van, egészen el készül, az egész vidéknek mint egy újj tekintetet fog szolgáltatni; a savanyú vizzel élő Uraságoknak pedig kivántt jó alkalmatosságokat. A' kútfő az előtt fedezetlen vala, de már most márványkővel van körül véve, 1 s felül lévő vas róstélyozattyán lehet belőle a' savanyú vizet meríteni: körülötte pedig a' kő oszlopokon kívül, alkalmatos ülések készíttettek, tovább enynehány [sic!] lépéssel van hasonló zár alatt a' más kútfő, melly a' mostani Füredi Doctornak átlátása szerént sok vasat foglal magában; a' mellet pedig a’fördő szobák. A‘ külömbféle Úri vendégek számokra készültt épületeken kívül pedig killyebb sétáló helyek is vágynak, ’s nem tsak a' betegeknek: hanem a' magok mulattatása végett, nyárban ide útazni szokott Uraságoknak is kellemetes mulatási helyet szolgáltat. £' kútfőnek tulajdonságairól lásd, (a) Almanach von Ungarn. Rendtartásairól pedig Királyi Tanátsos Rátz Samuel Doctor, és Profeszszor Úrnak munkáját e' tzim alatt: A' borbélyi tanításoknak Ildik adarabja Pesten. 1794." 53 Közli: Szántó 1977.156. Feltételezi, hogy a török időkben a környékbeli végvárak sebesült és köszvényes katonái, valamint a környékbeli jobbágyok is használták gyógyulásra a hévforrás vízét. 54 Szántö 1977.157. 55 Szántó 1977. A tó gyógyhatását Szántó Imre szerint a nép ismerte fel, ennek bizonyítására közöl egy, a Flévíz mellett fekvő Alsópáhokon lejegyzett mondát: „Öreg koldus élt a vidéken. Nem volt senkije. Alig vánszorgott. A kenyeret messziről dobálták feléje, mert undorító fekélyek lepték el testét, különösen meztelen lábát. A tehetetlen agg egész nyáron a Hévízben áztatta testét. És mire a gólyák elrepültek, meggyógyult. A nép addig csak pocsolyának hitte a tavat, de az eset óta gyógyító víznek'.'
