Király István Szabolcs: A magyar mezőgazdaság gépesítésének múltja a kezdetektől 1989-ig (Kaposvár, 2013)
8. Mezőgazdasági erőgépek
A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG GÉPESÍTÉSE nagyobb teherbíró képességűek, igaz csak mutatóban (Vő.: 23. melléklet). Az állami gazdaságok ellátottsága itt is kedvezőbb volt, mint a tsz-eké. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet részére adatszolgáltató gazdaságoknál 1980-ban pl. a tehergépkocsi-üzem az összes segédüzemi költség 24,3%-át használta fel, egy tehergépkocsi 84965 tonnakilométert teljesített, müszakóránként 42 tkm-t. E teljesítmény 54,4%-át az alaptevékenység vette igénybe, amely e területen mutatkozó szállítási feladatok idényszerűségére is utal és jelzi az alaptevékenységen kívüli vállalkozások jelentőségét és bérfuvarok szervezését is. A vizsgált gazdaságok 20-féle tehergépkocsit üzemeltettek, az árubeszerző Moszkvics furgontól kezdve, a Csepel D-420-ason át a nagyteljesítményű Rábáig. Itt is meghatározó az IFA 50 W típus, ami az összállomány 68,1%-át adta, jelentősen meghaladva az országos arányt. Az átlagos motorteljesítmény 87 kW, ami kedvezőbb az országosnál. 1980-ban a száz tonnakilométerre jutó összes költség 319 Ft volt, ebből munkabér 64,- Ft, üzemanyag 74,- Ft és a javítás 109,- Ft. Ez utóbbi a fenntartás költségének 34,2%-a, amely többnyire a 4,5 éves átlagos életkor következménye. Az elhasználódás mértéke azonban kedvezőbb, mint a traktoroknál. A 80-as évek kezdetétől a gazdaság- politikai döntések következtében (Vö.: 4. fejezet), a fenntartási, üzemeltetési költségek tovább emelkedtek, a tehergépkocsi állomány szakmailag is indokolt cseréjére egyre kevesebb forrás jutott.285 A leggyakoribb típusok 1970-es évek végén: (fix- és billenőplatós tehergépkocsik):- 1 tonnás és kisebb teherbírású: ZSUK A-l 1; UAZ 452 D; Barkas B-1000;- 1,1 és 3,5 tonnás: Robur LO-3000; IFA W 50 L/APY és BTB;- 3,6-5,0 tonnás: Csepel D-420 és 450; IFA W 50 L/L;- 5,1-10,0 tonnás: ZIL-130,-131, 4030,. ; Cepel D-740; Skoda 706 MT4;- 10,0 tonna felett: Rába. Mind a traktorok, mind a tehergépkocsik szerves részét képezték a pótkocsik, amelyek a szállítás céljának megfelelő felépítménnyel és az erőgéphez illő teherbíró képességgel rendelkeztek. Számuk a 60-as években megduplázódott, a 70-es évek végén már (92348 db), meghaladta a traktorok és tehergépkocsik együttes állományát (88557 db) (lásd még: 7. fejezet). A mezőgazdaságban található maga-járó gépek meghatározó része betakarító gép, azokat egy-egy növény igényéhez alkalmazkodva szerkesztették, gyártották és üzemeltették. E gépek döntő hányadát a gabonabetakarító kombájnok képviselik, amelyeket mind a kalászos gabonák, mind a szemes kukorica betakarításához használják, továbbá még egyéb növényekhez is. 1975-ben az összes maga-járó betakarító gép (17160 db) 83,6%-a volt arató-cséplőgép, a többi (2810 db) közül csupán a maga-járó szecskázó gép (1279) és a kaszálógép (1072 db) haladta meg az 1000 db-ot. A változás üteme jól nyomon kísérhető a 20. mellékletben és a 59. ábrán. A szállítást, rakodást segítő maga-járó rakodógépek és targoncák is csak a 70-es évek közepén lépték át az 1000 db-os határt. A gabonakombájnok, mint láttuk, (Vö.: 5.2.1.1. fejezet), már az 50-es évek elején megjelentek, számuk és teljesítményük változását az őszi búza termésátlagának változásával (t/ha) együtt mutattam be évtizedes ugrásokkal (Vö.: 15. melléklet és 14. ábra). A nagyobb teljesítményt, az áteresztőképesség növelését elsősorban az őszi búza termésátlagának emelkedése sürgette, amit a 14. ábra jól szemléltet. A vizsgált időszakban 291
