Király István Szabolcs: A magyar mezőgazdaság gépesítésének múltja a kezdetektől 1989-ig (Kaposvár, 2013)

5. A növénytermesztés gépesítése - 5.1. Fontosabb szántóföldi növények termelése

Király István Szabolcs

7. ábra: Vetésterület %-ban (1950 - 1985)

Forrás: Mezőgazdasági Adattár I. KSH, Bp. 1978.

Mg. Stat. Évkönyv 1980., 1985 alapján saját számítás

az igaerőt biztosító lovak számának visszaesése miatt csökkent. A búza és a kukorica vetésterülete minden évben meghaladta az 1-1 millió hektárt, együttesen 2,3 -2,6 millió hektárt igényelt, ez utóbbi a 70-es éveket jellemezte.

Míg a vetésterületük jelentősen nem változott, a termésátlagok több mint háromszorosára nőttek. Az országos változásokon belül (Vö.: 10. és 14. mellékletek) a mezőgazda- sági termelőszövetkezeteknél a kalászosok, a burgonya és a cukorrépa (Vö.: 11. ill. 14. mellékletek), az állami gazdaságokat illetően a kukorica és a szálastakarmányok termesztése jelentősebb (Vö.: 12. ill. 14. mellékletek).

A háztáji gazdaságoknál az állattenyésztés fontosságát jelzi, hogy a takarmánynövények vetésterülete mindvégig meghatározó volt (árpa, kukorica, burgonya). Közülük is a kukorica a legfontosabb, amelynek vetésterülete minden évben jelentősen meghaladta az állami gazdaságokét, kivéve 1985-ben (Vö.: 13. melléklet).

A termésátlagok a vizsgált időszakban, a búzánál és a kukoricánál mintegy háromszorosára emelkedtek, ezt különösen a 70-es évektől figyelhetjük meg, a termelési rendszereknek köszönhetően. A gumós és gyökémövények, valamint a szálastakarmányok termésátlaga ennél szerényebb mértékben nőtt. Megfigyelhető, hogy az állami gazdaságok fajlagos hozamai magasabbak, mint a termelőszövetkezeteké.

160