Király István Szabolcs: A magyar mezőgazdaság gépesítésének múltja a kezdetektől 1989-ig (Kaposvár, 2013)
5. A növénytermesztés gépesítése - 5.1. Fontosabb szántóföldi növények termelése - 5.1.1. Talajművelés, talaj előkészítés
A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG GÉPESÍTÉSE 5.1.1. Talajművelés, talaj előkészítés A talaj művelés végső célja a szántóföldi növények fejlődése számára optimális feltételek biztosítása. Általános követelmény, hogy az agrotechnikailag szükséges műveletek ne rontsák a talaj szerkezetét, a szükséges mértékben javítsák a talaj, hő,- víz- és levegőgazdálkodását, a szerves- és műtrágyák hatékony felvételét. A konkrét agrotechnikai művelet milyenségét, mennyiségét az adott növény igénye határozza meg, de nagyon gyakran ezt az elővetemény is befolyásolja és jelentős mértékben a szántóföldi termőhely milyensége. Pl. középkötött mezőségi talajról, kötött réti talajról, sekély termőrétegű, sík vagy lejtős stb. talajról van szó. Az okszerű talajművelésnek különös jelentősége van hazánkban, ahol a vetésterület több mint 60%-án gabonaféléket termesztünk. Az egyre szárazabb időjárás nemcsak az ezt jobban tűrő fajtákra hívja fel a gyakorló gazdaságok figyelmét, hanem a talajnedvességet jobban megőrző műveletek, gépek, technológiák alkalmazására is a sekélyebb, talajt lezáró munkákra, a forgatás nélküli, az összevont műveletekre. Manninger Gusztáv közel száz éves kísérletei ma is tanulságosak. A hagyományos talaj előkészítés fő fázisai, jellemző munkagépei:- tarlóművelés: tarlóhántás a hántott tarló ápolása- alapművelés: forgatással (szántás) forgatás nélkül (lazító, kultivátor, tárcsa)- elmunkálás: hagyományos (tárcsa, simító, henger, fogas) (intenzív rögtörők, lazítok, talaj maró, forgó borona) ásóborona, kombinált kultivátor- magágy készítés: kombinátor, amely több műveletet (lazítás, porhanyítás, egyengetés, tömörítés) egymenetben végzi el- vetés: magágy készítéssel együtt, vagy hagyományosan az alapművelés elmunkálása után, önálló műveletként- vetés utáni elmunkálás: vagy vetéssel egy időben, a vetőgépre épített sortömörítő hengerrel, pálcás boronával; külön menetben: magtakaró fogas, sima vagy gyűrűs hengerrel). A kettős gépesítés időszakát, majd az azt követő éveket, általában a 60-as évtized talajművelését az imént felsorolt munkafázisok jellemezték, azaz még hagyományosnak mondhatók. Az univerzális traktorokkal együtt megjelentek az új - azokhoz tervezett - ekék és kiszorították az általánosan üzemeltetett TE-330-as ekéket és velük együtt a már teljesen korszerűtlenné vált G-35-ös vaskerekes traktort is. A gépállomási fejezetben említett, általánosan elterjedt ekéken (PN 252; PN 335; P-5- 35) kívül a PTZ-3-as jelű tárcsás ekét is megtaláljuk, amelyet nagymértékű lazító munkája miatt laza, homoktalajon használtak. A háromvasú tárcsás eke munkaszélessége 90 cm, munkamélysége 25-30 cm volt. A lejtős területek vízszintes műveléséhez használták a PRP-2-35 típusú függesztett, váltvaforgató ekét, amelynek átfordítását hidraulikus munkahengerrel oldották meg. A nagyobb teljesítményű traktorok tették lehetővé, hogy a mélymüvelés ismert termésfokozó hatását - amelyet már a gőzekeszántás során is tapasztaltak - kihasználják. Ezt a magasabb tennőrétegű középkötött mezőségi- és erdei talajoknál alkalmazták, ahol 161
