Király István Szabolcs: A magyar mezőgazdaság gépesítésének múltja a kezdetektől 1989-ig (Kaposvár, 2013)
1. A magyar mezőgazdaság a II. világháború után - 1.1. A gépi vonóerő biztosítása
A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG GÉPESÍTÉSE A hiányzó traktorok és mezőgazdasági munkagépek pótlását a hazai mezőgépgyárak háborús károk miatti kapacitás csökkenése, illetve a katonai célú jóvátételi kötelezettségek teljesítése akadályozta. Az egyenként több ezer darab traktor (és természetesen számos más mezőgazdasági gép) gyártására képes kispesti Hofherr Gyár 1945-ben csak 45 db-ot állított elő, az ezt követő években is csupán néhány ezret, ezek egy része is jóvátételre került. Azok a próbálkozások, amelyek a korszerűbb - immár univerzális-traktorok importját célozták (elsősorban Rázsó Imre és Kiinger Pál tervei alapján) nem jártak sikerrel, részben pénzügyi, ellentételezési problémák (az élelmiszerek importját a SZEB megtiltotta), részben az ország egyre erősödő politikai orientációja (keleti blokk) miatt. Az a néhány nyugati traktor és egyéb korszerűbb munkagép, amely mégis bekerült elsősorban kísérleti, illetve gépgyártási mintadarab célokat szolgált. A külkereskedelem 1948 nyarától állami monopólium lett, az évtized végéig a nyugati mezőgazdasági gépimport megszűnt, helyét a szocialista országok vették át. A mezőgazdasággal valamilyen formában kapcsolatba lévő szövetkezeteknek a háború előtt is fontos szerep jutott (tejszövetkezetek, fogyasztási-, beszerzési-, hitel- stb. szövetkezetek). Az újjáépítés során nemcsak a régi szövetkezetek, hanem az új kisbirtokosok szövetkezése is megindult. Főleg ez utóbbiakat tömörítették a földműves szövetkezetek, amelyek a földreform következtében megkapták az egykori nagybirtokok fel nem osztható épületeit, berendezéseit, gépeit (pl. malmokat, szeszgyárakat, bognár- és kovácsműhelyeket, mintegy 7000 traktort és gőzgépet, 6000 cséplőgépet és traktoros munkagépek százait). A krónikus vonóerő hiány is arra ösztönözte az újgazdákat, hogy spontán módon összefogjanak, és az üzemképes gépeket kihasználják, mindenekelőtt a talajművelésnél. A mezőgazdasági gépek, jelesül a nagygépek (traktor, cséplőgép) gazdaságos kihasználására már a háború előtt is szerveződtek gépszövetkezetek, géptársulások, amelyeket az állam kedvezményes gépvásárlással is támogatott. A közös géphasználatnak ezek a formái általában a kellő tőke (és ennek következtében a megfelelő javítóbázis) hiányában nem voltak életképesek. A földműves szövetkezetek - amelyek nemcsak a volt nagybirtok mezőgazdasági gépállományát „örökölték”, hanem működésüket a gazdaságpolitikai döntések is támogatták. Ennek is köszönhető, hogy a FOK (Földműves-szövetkezetek Országos Központja) a földosztást követően az üzemképes uradalmi, javítóműhelyeket is megszerezte és ezekből (59 db) országos hálózatot szervezett. Ezek a műhelyek többségében az uradalmak központi javítóbázisai voltak, az ehhez szükséges szerszámgépekkel, meghajtó erőgépekkel felszerelve.11 1948 tavaszán a földműves szövetkezetek közel félmilliós tagságának tulajdonában az ország mezőgazdasági területének mintegy 22%-a (~ 3,5 millió kát. hold); földosztásban részesült gazdák 75-80%-a tagja lett e szövetkezeteknek. Mindez igen jelentős bázist, tömeget képviselt, széles terepet adva a politikai haszonszerzésnek. Nagy kár, hogy a földműves szövetkezetek - ezen belül a termelésre szakosodott, önálló kezdeményezéssel, saját akarattal szerveződő vállalkozások, amelyek száma 1945/46-ban több százra is tehető - működéséhez hiányzott az állam támogatása, a kellő tőke, és ami egyre kevésbé létezett, a szükséges politikai egyetértés. Ezt jelezte a régi szövetkezeti formák (Hangya, Mezőgazdasági Szövetkezeti Központ) megszüntetése 1948-ban, a földműves szövetkezetek újjászervezése, amely bázisát képezte az új típusú mezőgazdasági termelőszövetkezetek megalakításának, a kollektivizálásnak. Míg a nagybirtokok gépeinek többségét a földműves szövetkezetek üzemeltették, a háború előtt a nagygépek mintegy felét birtokló vállalkozók (bércséplők, bérszántók) továbbra is működtek, igaz egyre nehezebb feltételek mellett, pl. előírták kötelező szán121
