Fiatal középkoros régészek IV. konferenciája. Tanulmánykötet (Kaposvár, 2013)
Molnár István - Sipos Carmen: A középkori talajvíz-szint változására utaló jelek a balatonlellei-rádpusztai Árpád-kori telepen
A KÖZÉPKORI TALAJVÍZ-SZINT VÁLTOZÁSÁRA UTALÓ JELEK A BALATONLELLE-RÁDPUSZTAI ÁRPÁD-KORI TELEPEN 21 Mint már utaltunk rá, a 67-es út nyomvonala a falutól nyugatra fut, a lelőhelynek az út nyomvonalába eső része volt feltárható. A mai település a tengerszint felett 113-122 méterre van, a Tetves-patak mocsarasodó ártere 106-108 méter mélységig mélyül. Nyilvánvalóan ez a terület nagyon érzékeny volt a talajszint változásaira. Maga az ásatási terület a legdélebbi pontján 108 méter tengerszint feletti magasságon kezdődik és északra haladva egyre magasabban fekvő területet érint. Amikor a nyomvonal a mai településhez fokozatosan közeledni kezd, lendületesebben emelkedik 112-113 méter magasságig. Bár a folytatódó nyomvonal egyre magasabban halad, az utolsó Árpád-kori, középkori objektumok nagyjából a jelenlegi település utolsó házainál, az előbbi magasságban voltak. Az itt talált kemencebokortól 60 méterre délre, egy nagyjából 100 méter hosszú szakaszon csoportosult az objektumok többsége, 3 kemence és 4 egyéb objektum. A legdélebbi, legmélyebb részen volt egy ház, egy kemencebokor és egy sekély gödör, valamint a két terület között elszórtan három gödör. (4. kép) Mivel a nyomvonal egy ívet ír le, az ásatás területe a mai országúttól - amelynek két oldalán a település házai vannak - délen 195 méterre, a középső részén kb. 210 méterre, az északi, legközelebbi részén 175-178 méterre van. Keletre, azaz a mai település felé is emelkedik a tengerszint feletti magasság. A feltárás eredményei 3. kép: A lelőhely és környezete A feltáráson az egykori településnek csak egy kevésbé intenzív, nem központi helyzetű részét tártuk fel, ugyanakkor ez az a terület, ahol a természeti környezet változásai a legjobban befolyásolták a település kiterjedését. Az objektumokat említett tanulmányunkban részletesen bemutattuk, leletanyagukat elemeztük, most csak röviden ismertetjük azokat. A legdélebbi és legmélyebben fekvő objektum a 4. épület. Ez egy meneteles lejáratú ház volt. Sajnos a barnásfekete „mocsári" altalajban nehezen volt megfogható. Az épület kb. NyDNy-KÉK-i tájolású, téglalap alakú, kb. 250x370 centiméteres nagyságú. A meredeken szűkülő falú, vízszintes aljú gödre a nyesett felszíntől 70 centiméterre mélyült. Nyugaton volt az épület - nagyjából másfél méter hosszan követhető - meneteles bejárata, ez előtt, a ház északnyugati sarkában volt a - feltehetően félig bevájt - kemencéje. Sajnos a bejárat volt a legnehezebben megfigyelhető, túl lett bontva az oldalain és az alján is. A metszetfalon már jobban látszott eredeti, lejtős formája. A kemence platnija 105 centiméter átmérőjű, a ház aljával egy szintben volt. Hőtartó rétege nem volt. Az egyik rövid oldal közepén, középen és a lejáratnál volt cölöphely. Nemcsak a legmélyebben fekvő, legdélebbi, de a legkorábbi objektum is a területen. A betöltésében talált számos hullámvonalköteg- és egyenes vonalköteg-díszes töredék a 11. századra, esetleg a századforduló körüli időszakra keltezi, a feltöltődése - egy benne talált sarkantyú alapján is - már a 12. század elején mehetett végbe, illetve fejeződött be.8 A befésült vonalköteg-díszes edények mellett egy rádlidíszes és több olyan csigavonalas díszű fazék töredékei kerültek elő, ahol a csigavonalat az edény vállán beszurkált és hullámvonal-dísszel kombinálnak (2. tábla, 5. kép). A 4. épület gödre bő leletanyaggal fokozatosan töltődött fel, miközben mellette a telep még működött. 8 A4, épületben talált sarkantyú a tüskés típusba tartozik. Ászárakat lefelé hajló ívekbe kovácsolták, a hegye előtt gömböcskéje van. A magyarországi sarkantyúkat rendszerező Kovács László az ívelt szárakat a 12. századtól, a gömböcskék megjelenését a 12. század közepétől indítja. (Kovács 2003. 369.) A4, épület viszonylag egységes és bő kerámiaanyagot tartalmazott. A nagyszámú egyenes- és hullámvonalköteg-díszes töredék alapján a feltöltődés idejét ennél kicsivel korábbra helyezhetjük. Bár nem tudjuk az épület mennyi idő alatt töltődött fel, a 12. század elejénél nem lehet sokkal fiatalabb a sarkantyú sem. Ha elfogadjuk a befésült vonalköteg-díszítés 12. század eleji eltűnését, talán megfontolható az általunk találthoz hasonló gömböcskés sarkantyú-típusok megjelenésének idejét is korábbra helyezni egy-két évtizeddel.
