Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szótár
E,É se után) az erdőgazdaság jelölte meg.] Az erdőre eresztés jobban októberbe kezdődött a szarvasvadászat végin. Tavasszá március végin mög mája disznó a legellőre kerűt. L. makkoltatás erdős ~ (-se) fn. erdész’. Az erdősök ot laktak a régi Lukafába. - Abba az üdőbe még a Tót erdős járt a robotosokká. Vő. OrmSz. 131 Eressz neki! ~ Szőj. ’gyerünk, futás’. Hallom én távolossan, hujákull a vonat. Eressz neki! Kivert a víz, azér ippek hogy elértem. - Eressz neki perecösl Sz. - Éj! Mögijett a gyerök. Eressz neki! ereszt ~ (-ök, -ő, -öl, eresszön) i. 1. ’enged’. Má évrű-évre el akartam mönni Márcodóru [major név], de az intéző nem eresztött. - Beeresztötte a tehenet a lucernába, asztánfőfujódott. 2. ’szüremlik, csepeg’. Mintha eresztene ez a hordó. Kiszárothatott a nyáron, valami nyidvájja [rés] van. Folik a bor. Még jó, hogy eszrevöttem. 3. ’elszalaszt, elküld’. Röktön eresztött eb béröst haza a pusztába. - Mikor möktutta minek- mivoltyát [megismerte a körülményeket], eresztött él levelet postán haza. 4. szaporit’. Mögnyűt, családot eresztött. - Nem eresztök sog baromfit, a télön nem lösz nekik mit önni. - A cseléd nem ereszthetött annyi jószágot, amennyit akart. Mög vót szabva: éty tehén nevedéktyivé, égygöbe malaccává. 5. ’állatokat hazaereszt a legelőről’. Ereszt a kanász. Hallom, hogy durgat [ostort pattogtat]. 6. szellőzik’, peior. Nem hittem én a javósnak [javasasszonynak]. De azér möntem Lácfej- re. Útközbe én nagyot eresztöttem. Na mondok: ez lögyön a javósé... Ü nem tuthatta, mit montam én. Kérdőm asztán, hogy mit fizetők? Aszonygya neköm: Te édös lányom? Te má kifizetté engömet az utón. L. meg-, nekiereszt. Vő. OrmSz. 132; SzegSz. I. 380; ZsNyj. 96 érez éröz (érzők, érző, érzői, érözzön) i. ’(ember v. állat) megtud, ösztönösen megsejt vmit’. Ha valakit éröznek a házná, né haggy isten! Ujjan lármát csapnak...! [ti. a gyerekek rosszalkodnak, mert amig idegen van a házban, nem feddik meg őket.] - Ha nem éröznek othunn, akkor mögy a parádé. Minygyá dáridomboznak [dáridóz- nak]. Vö. OrmSz. 133; SzegSz. 1.380 erőlteti a hányás erőteti a hányás Szőj. ’hányingere van’. Nem tóm mi van velem? Feszt [állandóan] erőtet a hányás. erre-arra ére-árahsz. 1. ’ide-oda’. Amég ére-ára dobitok a könyeret,jó világotog van. 2. ’így meg úgy’. [Káromkodást helyettesítő szó.] Na az asztán ékeritötte. Az anyád ére-ára! Velem disznókat nem őröszté. [Ti. nem barátok, hogy tiszteletlenül beszéljen vele.] Vö. SzegSz. I. 382 érvénytelen érvéntelen mn. ’értéktelen, haszontalan’. Annyi érvéntelen jáccék [játékszer]! Csak kidobgya az embör érte a pénct. - Karácsonkor az iskolába szoktag valami érvéntelen ajándékot anni a bárójék. eseng esenködik (-ök, esenköcc, -dő, -öl, esenköggyön) i. 1. ’könyörög’. Mámög itt esenködött a cigánasszon, a Trézsa. 2. ’saj- náltatja magát’. Vö. SzegSz. I. esenkedik esetten esötten hsz. ’szánalomra-, sajnálatreméltón, esengve’. Ujjan esötten nézött. Láttam, hogy ehös. Csak nem meri mondani. - Odaát úgy esötten. eszterhaj isztörgye, üsztörgye (’-jje) fn. ’ház-, istálló-, pajta-, óltetőnek a falon túl nyúló része, házeresz’. Mögy a hó [olvad]. Csöpög az isztörgye. - Hirtelennyébe beátunk az üsztörgye alá az esső elü. Vö. OrmSz. 138; ZsNyj. 180 üsztörje észrehoz eszrehoz i. ’észre térít, szidással, veréssel jobb magatartásra kényszerít’. Eszrehozlak én né féjj! - Máj az aptya eszrehozi, neköm nem fogat szót. 87
