Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szöveges nyelvjárási szemelvények
gatták, kis előnt szorzott. Asztán odadopta nekik a másikat is. A végin mid vót mit tönni, az egyik lónak évákta jaz istránggyát. Ászt ékapták a farkasok, ü mög addig az egyessé má be birt menekűni ja pusztába. Eperjesi Imréné Fodor Rozália 78 év. 1977. Sasrét-puszta (Gyermeksors) Tizönhárom évezs gyerök horta ja postát Kisfaludra. Ott vót a posta, jedzőség, csön- dérség. Márcodó puszta ahhó vót csatává. Mind odaérni a faluhó, gyün égy gödör. A gyerök gyünföl a gödörbü. A póstatarisznya ja nyakába. Mikor a papa odajér a hintával, az intéző ászt kérdözi: - Hun vótá gyerök? Há vótam tekintetös úr? Az urag dógára. - Hová?!... A papa értötte, tutta mi jaz, de az intéző nem akarta érteni. - Mi az az urag dóga ? - Akkor a papa magyarászta neki, hogy émöntfére, szemetem. - Tekintetös úr! Bocsáson mög ennek a gyeröknek, hogy ez ity felét. - Hónap nem köllesz napszámba! - mongya neki ja intéző. En nagy szó vád valamikor. Ha ja cselédembörnek aszonta jaz intéző, hogy észt vagy ászt nem ucs csinátá máma, hónap nem köllesz napszámba. Vaty kijadom a leveledet...! Az nagyop szó vót, mintha máma valakit bíróságon mögbüntetnek. Szögén gyeröknek is majnem kiesőit a tarisznya ja nyakábu. Annyirán rétt, hoty hónap ezér az éty szójér nem köll többet napszámba. Hoty fognak mögéni? Akkor könyörgött a gyerök, mög a papa is vette, hogy ezök vannak hatan tesférök..., mög a gyerök ity hallotta. A pusztába igy mongyák. Mer ugye az urak helött mindönt l köll végezni, de észt az egyet nem lőhet. így vót ez valamikor. Még a szóra is nagyon vigyázni köllött, hogy az a cseléd mit mond. (Hogyan foglalkozott egy cseléddel az intéző az irodában?) Valamikorfijam az urak urag vótak. Nagyon is mök köllött ükét uráni. Ha ja cselédnek vót valami kéréssé, bemönt az urasákhol, vagy az intézőhöl. Mög vót az az óra, amikor az urasákhol, vagy intézőhöl be löhetött mönni. Nyárüdőbe úgy este nyóc óra tájt. Akkor vót a parancs. Akkor vád bent a gazda jis, hajdú, csősz..., az előkellőkparancsra. Mer este vót a parancskijadás, mindön gazdaságba: mi lösz hónap a bérösög dóga, mi ja kocsisoké, há mönnek a napszámosok, nyáron aratázsba ja summások... Na mast, ha annak a szögén cselédembörnek be köllött valamijér mönni az irodára, az ajtó előtt lévötteja kalaptyát. Az urasákhó bemönni kalappá? Nem ám! Esetlek tartotta ja kezibe. Se cigárettává...! Ijjesmi nem biza! Igaz, észt möktartották egymás között is... Ha annak a cselédnek kéréssé vót, az ajtóba mök köllött áni, nem uszút ám neki széköt. Mer nem izs vót ott szék. A gazda, az öregbérös is csak áhattak. Mikor betötte jaz ajtót, köszönt: - Jó estét naccságos úr, vaty tekintetös úr! De többet nem ám! Addik nem szóhatott, amég az uraság nem szót hozzá: - Mi ja kérésöd? Akkor ezök az előkellők mingyá beleszótak, hoty hát ez az embör szeretne vásárra mönni, vagy beteggye van, vagy valami. Mer az a szöröncsétlen cseléd nem is tutta uty forgatni ja szót. De a gazda má tutta, mer először neki köllött szőni: - Gazda ur! Uty számittok, hogy este bemögyök az irodára ezér vagy azér... 320
