Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)

Szótár

ö, ő

az asszon, az ördög a sütőlapád végére ül. Vö. OrmSz. 416

öltés őttés (-se) fn. ’a nyers kenyértésztának a kemencébe való rakásának ideje’.

ölt-kiált őtt-kátt, ötöz-kátoz (őcc-kácc, őtöző-kátozó, öccsön-káccson) i. 1. ’kiabál, lármásan beszél’, rosszalló Né őccs-káccs a fülembe! Nem vagyok én süket! - Ótösz- kátoz, mind akinek esze nincs. 2. ’hangosan, pöröl, lármásan veszekszik’, rosszalló Othunn a felesége őtözöt-kátozott egész nap. Vö. OrmSz. 416

öltöztető asszony őtösztető asszony fn. ’halottöltöztető asszony’. Vöt ujjan asszon, akinek nem rémlöt mög a halott [ti. nem félt a halottaktól], ...ászt hitták őtősztetni a halottat. Ära monták, hogy őtösztető asszon. Jobbára öregök, mind az öreg Lakatosné izs vöt Lukafán.

öntőasszony ~ öntőasszon (-nya) fn. ’kuruzsló tevékenységet végző asszony, aki gyógyító és varázsló tevékenységét főleg úgy végzi, hogy a hozzáforduló személy feje felett egy vízzel telt edénybe olvasztott viaszt önt, v. parazsat rak’. Hirös öntőasszon vöt abba a környégbe a Trészka néni. Az-é? Ném-é? Ráfokták, hogy boszorkány is löd vóna. - Töröcskén az Örzse néni, av vöt öntőasszon.

öntöz ~ (-ó, -öl) i. ’földes padozatú lakást vízzel locsol’. L. felöntöz. Vö. OrmSz. 417; SzegSz. II. 238

öntözés ~ (-se) fn. ’lyukas öntözőedényből földre csorgatott vízzel rajzolt díszes minta’. Nr. [A szép öntözésmintára büszkék voltak az asszonyok. A leggyakoribb öntözés motívumok: pántos, nyócas, rózsa, tótrózsa.] - Fölöntösztem a szobát tótrózsára.

öntöző ~ (fje) fn. ’vízcsorgatásra alkalmas, lyukas fenekű fém v. cserépedény, mellyel a földes lakásokat öntözik’. Nr. [A

cselédlakások földesek voltak, amit seprés előtt öntözővel fellocsoltak v.fölöntösztek, hogy ne szálljon a por.] Az öntözőre két likat csinyátunk. Éty kissebbet, mög égy nagyobbat. Legjobban tejesfazekat szoktunk kilikasztani, av vót az igazi parasztos.

ördög hírével ördög bérével Szőj. ’az ördög segítségével’, rég. Nr. [A néphit szerint az ördögöt bizonyos eljárással az ember szolgálatába lehet állítani.] Az akkor má ördöghérévé dógozott. Ügyé? Valamit azér tuttak a régi pásztorok [ti. értettek a várázsláshoz].

ördöglova ~ fn. Szőj. ’(ember), aki olyan rossz tulajdonságokkal rendelkezik, hogy a néphit szerint az ördög saját lovának választja’. [Átkozódás, szidás közben használt durva szó. Nr. A néphit szerint a goromba, vad lóban az ördög lakik, az ördög ló képében jelenik meg, máskor feltételezik, hogy az ördöggel cimboráló embert az ördög mint a lovat megnyergeli és azon nyargal.] Te! Te ördöglova! Te ördök cimborájja! Te nem uty hasz mök, té mögdöglő.

öreg ~ (-öt, -ök, -gye) fn. 1. ’régi, idős’. Öreg vagyok ém má! - Az öreg szénát köll előbb mögötetni. 2. ’nagy’. Válogassunk ki az örek krumplit. Az marat főzni. 3. ’az uraság v. intéző nevét helyettesítő szó’. Gyün ám az öreg! Lányok mazsd dógozni! Vö. OrmSz. 418; SzegSz. II. 240; ZsNyj. 151 öregbéres öregbérös (-se) fn. ’a fogato- sok, főleg a béresek közvetlen parancso- lója, ökre szekere nincs’. Szemmártomba Jusics körösztapám vót az öregbérös negyvenötig. L. béresgazda, béreshajdú, botosbéres

öregcseléd örekcseléd (-öt, -ök, örek- cseléggye) fn. ’idősebb ember’, fám. Az örekcseléd hamarább éfárod, mind a gye- rökféle. Máji fijatalok az öregcselédöt nem

192