Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szótár
cs Léesött a kissebbik [ti. kisebb gyermek] csalójja. csalóka ~ (-jja) fn. ’babacumi’. Nem látitok vala-hun a Ián csalókájját? L. csaló csambókos ~ mn. ’kanosak. Valahun- naj Cserémfáru [falu a Zselicben] járt hozzánk éggy asszon tehénhaszonér [túróért, tejfölért], Av vót csambókos. L. bandzsi csámpás ~ mn. ’a hátsó lábát futás közben kifelé lendítő (ló)’. A csámpás ló mögen más. Ajfutás közbe kifelé dobgyaja háttusó lábát. Csana ~ fn. ’a János keresztnév becéző formája a zselici falvakban, a majorokban gúny’. Mi van Csana? - Kirojtosodot, mind a Csana gatyájja. [Ti. vmiféle ruhadarab, amely a használattól a parasztgatyához hasonlóan elszakadt.] Szh. Vö. ZsNyj. 88 csánk csánk (-tya, -tyuk) i. 1. ’a ló, szarvasmarha, disznó térdének megfelelő testrész a hátulsó lábon’. Mögvakartad a tehenek csánktyát? - A csirásnak nemcsak mök köllött fejni mindön nap tizönkét tehenet, hanem mög is köllöd vakarni ja csánktyukat. - A lónak vagy a nyigörén, vaty a csánktyán keletközik himpók. Erőtetéstü van. - Édopták a disznó csánktyát, sántitt. 2. ’emberi lábszár’, gúny. De a csizmád akármijjem fényös, a te nevet sároscsánku bérös. Nd. Vö. OrmSz. 72; SzegSz. I. 228; ZsNyj. 89 csapa ~ (’-jja) fn. 1. ’puha földön, fűben, hóban, sárban stb. járó állat lábnyoma’. Lészötték a szöllőt [ti. meglopták], od vám mind a csapa amire vitték. 2. ’többször taposott lábnyom, ideiglenes ösvény’. Én nacs csapa van azom, mire bejárnak a szarvasok. csapás ~ fn. ’út, ösvény, amelyet a mezőn v. az erdőn tapos az ember v. állat’. A gálosi [Gálosfa, zselici falu] álomásra mindék Farkaslakának [dn.] möntem a csapáson. - A teheneket fijam csak a csapásra köl hajtani. Vö. OrmSz. 73; ZsNyj. 88 csapáz ~ (-ó, -oí) i. ’rendsz. a szabadban állatot v. személyt nyomon követve kutat, fürkész’. Lecsapászta apád, mere mönt a gäbe malacozni. [Ti. a falkából néha egy-egy emse a bozótba szökött elleni.] L. lecsapáz. Vö. OrmSz. 73; SzegSz. I. 229. csapásos csapófa ~ (’-jja) fn. ’hajlékony rúd, amivel a szállítandó fatörzset kötözőlánc segítségével az oldalnélküli kocsialjzathoz rögzítik’. Vö. OrmSz. 73 csapószíj csapószijj fn. ’a kanász és béresostor középrészét alkotó sima, erős szíj’. Vö. OrmSz. 74 csaptató ~ (-jja) fn. 1. ujjnyi vastagságú, kb. 20 cm hosszú, egyik oldalról behasított mogyorófaág, melynek hasítékába szorítják az erdei szamócacsokor szárát’. Nr. [Leginkább a felnőttek szednek így szamócát munka közben a gyerekeknek.] Na mit hosztam? Écs csaptató epröt szőttem nektök. 2. ’kézi rámásfürész kötelének kifeszítő pálcája’. Vö. OrmSz. 74 csaptig ~ hsz. ’színültig tele’. Egész csaptik tőtöttem a korsót. Nr. [Régebben a falusi pásztorok gabona illetményét fölöntővel, azaz kb. 25 1-es faedénnyel mérték. Az edényt csaptig töltötték, illetve miután púpozva megtöltötték, a felesleges gabonát egy léccel az edényről a peremével egyvonalban lesodorták, v. lecsapták]. Vö. OrmSz. 74 csapzás csabzás (-sa) fn. ’a kivágott fa v. erdő helyén a visszamaradt tőkéből és gyökérből kinövő sarj’. csarafa ~ (’-jja) fn. ’a kakas sarkantyúja’. gúny. Örek kokas má ez. Nécs csak mijjen nacs csarafáji vannak! 61 1
