Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szöveges nyelvjárási szemelvények
hogy a mijejink. De ja korsó gyanuzs vót. Má tuttam, hogy olasz. Hű! A hérgott...! Mast vagyok a hajba! Ugye, nem tuttam hányán vannak? Éhuzóttam, egyet fütty entöttem. Ere az olaszfőkapi afejit. Üdőssebb vót mind én, bajcos. Neköm vót előnyöm, lűhettem vóna... De gondútam: ennek is lőhetnek gyerökeji, mind neköm is otthun kettő, akkor má az annyuk után árvák. Ez engöm nem bántott, én se. Ere föl a koma eszrevött, hogy nem vagyok olasz. De több olaszt nem látok. Kinyújtottam a kezem és intöttem neki, néféjjön, vigye csak a vizet. Mutasztom neki ja kannát, hogy én izs vizet akarok. Hát ott gyütt é mellettem, a kis árok másik felin két métörre. Kerűtünk egymást, még tisztölöktünk is egymásnak. Az is örűt szögén ördög, mög én is. De erű éty szót se senkinek. Röktön hadbíróság löd vóna belüle, hoty az ellenséggé komázik, ugye. De én bármikor is möntem lé vizér, éty puskalövés se vót sohasé. Hogy ezér-é, ném-é? De másik bajtársam otthatta ja fogát. Nemsokára rá, akkor is Így möntem lé vizér, a küszikla ódalábu gyütt a viszsugár. Mögen ott égy alak. Beugrók a dékungba, nézőm... Eh! Ez nem az én olaszom. De ném is olasz. Hát ki vót? Kérőm szépön az égyig Dógos gyerök vót, rokonságba izs vótunk, komák, mög másképpen is. Tesfér! Hát itt kő talákozni? - mög mindön. Jó, hogy ném lüttelek agyon! - ászt mongya. Kiküttékfőderittőnek, Így kerűtünk össze. Szögént utójjára láttam. Oda is hát a háborúba. Ném kerűt haza sohasé. A csalággya ott szógát Mérőbe, Kapos mellett. De má akkor beszéték, hogy évesztöttünk a háborút... Eperjesi János 79 év. 2003. Almamellék (jártál-e te is leventébe?) En é? Amikor tizönkét éves lőtt a gyerök, má mönni köllött leventébe. Nekünk a pusztám öt-hat kilómétörre. Előbb mindön vasárnap, de csak fénapot. Akkor későbben lőtt a kedd. ...a leventesapkát mindön leventének mök köllöd vonni, de munkába is hordani... Mög fapuskáng vót... Mikor má dógzónapra esött a levente, akkor egész napos lőtt, ára ja napra fizetést ném kaptunk. De ném ám! Ha napszámos, ha akortos. Az a nap éveszött. Ügyé szögén cseléggyerőknek ez nagy izé vót...! Akkor még vasárnap misére is köllött mönnünk. Se ruhánk hozzá, se üdőnk rá. De mitülenk a templom is tisz kilométerre vót, éré is, ára is. Az is mindön másodig vasárnap némöd vót, mi pusztajiak ném értöttünk belüle semmit. De ja levente foglalkozás az nagyon mönt...! Ha valaki kimaratt a leventébü, mögbüntették... Eccéri kimaradás, majném éty heti napszámba kerűt. Büntetés vagy ézárás. Töpször is é vótunk zárva... A mi környéküngbe a falusijak mind némötög vótak. Nagyon lenészteg bennünket magyarokat, azér is, hoty cselédög vótunk..., ugye, akkor má erőzs vót a folkcbund. Em má negyvennégybe vót. Belőttünk mind leventék idézve Szellászlóra a jedzőségre. Eccér csak mögjelöntek a némöt tisztök. Akinek némöt kiejtésű vót a neve, azokat mök sé kérdöszték, mind besoroszták némöt katonának az eszeszbe. A Pálfijedző - külömben a jegyezs világba, mög a hadiasszonyokhol kutyapartéka vót -, mast mégizs vót benne annyi böcsület, kigyütt és odasukta nekünk: - Aki magyar, az léptyön át háttu a kapun, neki ja kertöknek, mer itt mindönki a némötökhöl löz besorozva... Na, akkor mi magyarok a kukoricásokon körösztü mind mögléptünk. 330
