Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)

Szöveges nyelvjárási szemelvények

Pallosi Sándorné Hideg Mária 79 év. 2002. Kaposvár

(Egy tudós parádéskocsis)

Id vót ez Szömösön. Az uraság valahun mullatott-é, ölég az hozzá, késén, má jó éjfél után mönt haza. Szeretött társaságba émaranni. A felsége mög mérögbü bezáratta előtte ja vaskaput. A kasté kapujját, hogy ne tuggyon begyünni... Ügyé az uraság mög a felesége ity tromfútak. Aszongya neki a parádékocsissa: - Néféjjön naccságos úr, ha nem nyillik, hát nem! Csak mög né ijeggyön és kapaszkoggyon! És uty hintóstu, lovastu a kapu fölött beszátak az udvarba... De, jaz ujj an tudással röndölközött, hogy éccér útközbe mögdöglött az egyik lova. Az urasák keszte székáni, hogy éjjé van, vihar van, mi lösz János itt útközbe?- Égy ét se féjjön naccságos úr! A ló mingyá fölébred. Valamit tött és a ló magáhó tért. Hazavitte ja hintát, mintha misé történd vóna. Akkor ott az udvarba összeesött és végleg épusztút. Akkor kérdözi tüle az uraság, hoty hogyan vót, mi vót? Ászt feléte rája kocsissá:- Naccságos úr, ez eddig izs döglöd vót, csak maga nem vötte észre. Azutátu az uraság isfét tüle, de ékünni se merte.

Kovács Imréné Péter Katalin 71 év. 1963. Kaposvár (A Fiastyúk, mint ártó lény)

Akkor má felesége vótam az uramnak és igy beszégettünk. Ászt mongya neköm: - Katica! Bevallom, hogy neköm má vót szeretőm legén koromba. Keszthel mellett közvetlen égy másik faluba. Émöntem este, vót amikor hazagyüttem, vót amikor nála aluttam. Éccér mondom:- Bál van minálunk, korábban érnék haza. De ja mönyecske féltéköm vót. Né mönny el! Né mönny el! Ném akart elereszteni. Hát, tizenkét órakor mégis elindútam. Hát, amint mén, ném fét, fütyörészött. Hum vót hódvilág, hun nem. Hát, aszongya, amint odaér égy hithol, annyi csibe van, tódútak ki a híd alu. Kotlóssá együtt. Jézus, Márija! Mijjen háziasszony az, aki a tiktyát ném hajti haza este? Vagy ném keresi ja csibéket? De ja sok csibe, mind fekete, mind a csókák. Vót éty kis pácájja neki, bottya, avvá ékeszte ükét hajtogatni, teregetni a csibéket előtte be ja faluba. Úgy möntek, mintha parancsúd vóna nekijjük. A kotlós is: - Kity-koty, kity-koty! Gondúta, hazahajti, hogy fog máj az annya nekik örűni. De - ászt mongya - mikor a falu szélihő értek, kereködött ék kis szél... Isten veled! Se csibe, sé tik! Sémmi sincs. Te Katica! Akkor annyirán mögijettem, futóra hazájig! Mikor beértem, csak annyit tuttam mondani: - Édösanyám! De én elestem és hávafeküttem, még fő ném két édösanyám. Akkor meséllöm neki, mi történt? Biztos valami ördög késért engöm haza, a csibéket is évitte... Mon csakfijam, mér kő neköd éjjé más faluba lófráni? Ném talász magadnak lant itt a vározsba? Mer amit láttá, azoki ördög hérévé jártak. Mikor a fiastyúk lehozza ja csibéjit éjjé a fődre, és valaki láttya, rosszra jár. Ütet is é köllöd vinni ajavóshol - asz mongya -, mer nemhogy éjjé, még nappá isfét kimönni.

326