Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szöveges nyelvjárási szemelvények
csorázunk. En ászt a nyársot mögraktam neki, úgy! De azom vót legaláp tizenhat ága, biztos. Utyhogy asztán töttem rá néki)je hurkát, kalb ászt, húst mök pogácsát. Ögyé gyerök! (Hová teszik a levelet?) A levél? Az rajd van az ágán. A lekfőső ágán, ami van a nyársnak a lekfőső ága, ami a főág. Es hát asztán, akkor az embör elóvassa. Mi tudom én ? Jó nagyokat nevetünk rajta. Mer hád bizan, sokféle ijjen csipőzs dogokat beleirnak. Hoty hát a lánya ijjen és ijjen, akkor a gazdáru is csúnyákat, mög aki hurkát tőtötte... De hát ezér mink nem harakszunk, nem harakszik érte senki. Mer ugye ez régi szokás. És akkor a nyársot az embör mögraki, és kitöszi ahá dukták. Minekünk ászt nem kő jelözni, hoty kitöttünk. Ük máfigyellik, hogy ki van -é téve, vagy nincs -é? Persze ujjan here, hogy a kutya, vagy macska é né érgye. Mer közbe ugye, faluhelön van kutya is, macska is. Akkor, aki hoszta a nyársot az les. Ha eszrevöszi, hoty ki van téve, akkor éviszik és hát éfogyasszák a gyerökök. (Hány gyerek szokta a nyársot dugni? Egyedül, vagy többen közösen?) Persze. Összeül töb gyerök is. Például ebbe a sorba vótak hárman, négyen. Mer it mindönik házná van gyerök. De méglám vótam, a legényük is éjártak nyársod dugni. Jobbára pusztágba vót szokás. Itt Almamellékön csak miutátu mi cselédük begyüttünk. Ugye azelőtt ez némöt falu vót, magyarokká nem nagyon tartották..., De más má? Összeegyelödött az egész falu. Budai József 44 év. 1965. Németlukafa-puszta (Az öreg Lakatos a kanász, milyen mágikus dolgokhoz értett?) Aki Lukafán kanáz vót: az öreg Lakatos. Mony gyük hát én annak bujtárgya vótam. És mink akkor a gazdaságnak az erdejibe szoktunk őrözni. Mikor kimöntünk az erdőre, a disznók azok möntek szanaszét a világba. Ugye? Attu nem fétünk, hogy azokat hogyan lőhet összeszönni este. Ot nem vót probléma semmi. Az öregnek vót ét tarisznyájja. Hogy a tarisznyába mi vót, vagy ü micsinyát, ászt én nem tudom. De mikor este haza köllöd gyünni, akkor ráátunk a hidra mind a ketten. Az öregféreát, én átam az út közepin. Mögrászta a tarisznyájjád, de a disznók majnemfőruktak a hidom bennünket, [ti. Olyan gyorsan összegyűltek ismét falkába.] Hát asz monta az öreg: amég ü it lössz, én löszök a bujtárgya. De nekünk mönni nem köll. Mer kizs bogár, mikor a tarisznyába, gyufaskatulába bem van, az mind összehozi ükét. Mer valósággá a disznók mind odagyüttek. Amikor odaértek mind, - de kicsi mög naggya, mind od vót - majnem főburitottag bennünket. Utána nyugottan gyüttek haza. Mindegyik a gazdájját mökkereste othunn. (Sohasem árulta el, mit csinált?) Asz neköm nem monta mög. Aszonta: ü átaggya észt [ti. a mágikus tudását] ujjan embörnek, aki át meri tüle vonni. Persze én is gondútam: Rossebb önné mög! Én nem vöszöm át tüle. Vigye el! Ördöngős embör, vigye é magává. Én észt nem fogattam é tüle. Pejig monta ám! De neköm ijjen nem köllöt. 300
