Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)

Szöveges nyelvjárási szemelvények

Annyit tudok, hoty ha émönt a kocsmába, vagy bárhová, hoty kárba mönnyön a disznó? Ujjan nem létözött. De a tarisznya od vót. Az mindönt látót még a kocsmába is. Mikor itta a pohár bort, akkor is. [Ti. hogy a disznófalkával közben mi történik.]

(Több kanászt is ismertél, aki értett a mágikus mesterséghez, vagy ahogy mondjátok „tudott valamit”?)

Há hogyne! Szemmártomba mikorgyerög vótam, abba az üdőbe, anyáméknak negyvenötfen darab disznajuk szokot lönni. A régi kanászoknak szokot lönni csúf nevük. EnnegBóha Pista bácsi vót a neve. Mindön este é szokod gyünni a kerittéshő. Körüverte a disznókat a kerittézsbe. Szépög vótak. - Na! Mikor aggyák el ükét? Mer a pálinkát szerette, és gondúta ászt, hogy afarkapéndz ünekijje mögjár. Ere föl ténleg elattunk tizenöd darap sűdőt. E köllöd vóna hajtani a Gajág Rozi néninek Omamellékig. De mink a Bóha Pista bácsinak nem szótunk. Ü vót a kanász. Hajtás előtt akartunk éhajtani ükét. Közbe mög a Bóha Pista bácsi is mönt hajtani. Az éggyed durrantott, a mi disznajink - asztam mind, ami kiskud vót ott a háznak a végéné tovább nem möntek. Mindaddig, amég az öregnek nem montuk: Gyüjjön öda, segicsön éhajtani! Az üfókájja mönt, nem is köllöt utána mönni. A mi disznajink mög a fókába se mönteg be. Addig még az öregnek nem szótunk, tovább éhajtani nem löhetött. Ez az öreg égyüt, mikor szótunk nekijje. Éggyed durrantott: kisvasuton, nagyvasuton átmöntek azok, egész az álomási kocsmájig. - az álomási kocsmátu - aszonygya: masmá né mönnyünk tovább! Ezök úgy is émönnek, ahá é kő nekik mönni. - Mönnyüng be a kocsmába! Hát az öreg be izs gyütt. Ety fédecit, kettőt... Mölligbü akart inni. Nem vót mese! Tizenöd darab disznójér nem ujjan sokat kaptunk. Pöngőzs világ vót. Há azér az árukat mökkaptuk. Uty, hogy az öregnek is gyutod belüle.

Uty, hogy az öregöt ott is hátiunk még az álomáson. Jó bekávézott. A disznó mög a legellőn vót. Nem törődött avvá, hoty hová mönnek? A kárba nem mönteg biztos. Az öreg asztán este, mikor haza köllöt hajtani, gyün az álomásru haza. Kemény embör vót. Azér nem birt igyenössen égyünni a kizsvasuton, amijön gyüt Szemmárton felé. De odaát a Hadikertnek a szélihő, egyed durrantott. Az összes disznó mind hazagyütt. Kárt ára ráróni nem löhetött. Szóval a régi kanászok..., vót ijjen szellemi rész, amit mökcsinátak. Tuttak valamit, mer én saját szömeimmé möggyőzőttem akár az öreg Lakatosru, akár Bóha Pista bácsim. Tunni köllöt, hoty tuggyanak. Mer éggyed durrantott és a disznó mingy ár mönt. Amég nem szótunk neki, é se tuttunk hajtani ki apusztábu a tizenöd darap sűdőt.

Kovács Imréné Péter Rozália 71 év. 1963. Kaposvár

(Kovács néni mondjon el valami szép történetet a földbe rejtett kincsről!)

Hát régön, mikor pénct ástak é, mer ugye vasfazégba rakták é, kivitték a mezőre. Asztán szántófődbe tötték é. Mikor szántottak, ugye mögakatt az eke, defővönni nem tutta. Nem tutta fővönni. Továbbra is a fődbe vót. Asztán mindék figy été, figy été. Eccér éppeg arattak. Láttya ám, hogy főlobbbanik. Kéccör-háromszor. Mer csak háromszor dobgya fő magát a láng. Akkor mögen nemtom hány évig nem veti fő magát. Nem mutatkozik, hogy hum van. Biztos má maga is hallotta, hogy az elásot kincs mindön hetedik évbe lángod vet. Úgy monták: kivi301