Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)

Szöveges nyelvjárási szemelvények

a hadiasszonyoknak mint köllöt mönni sorba. Kettő éggyik hétön, kettő a másikon. Akkor gyüt, hoty tavasszá köllöt krumplid vetni. De a kasznár nem engette ükét a saját kertyügbe vetögetni, csakhogy az urodalomba mönnyenek napszámba. Peddig éppen mázs dóguk se vöt, a köténnyügbe köllöt szönni a tégladarabokat a pusztába. Odagyüt hozzám ennek a Kertinek az annya, mök hád vótak többen. Ekezdenek sirní,panaszkonni, hogy micsinyád velük ténnap a Somogyvári. Köllöt nekik szönni össze a pusztába a köténnyügbe a téladarabokat, és éty here hordani. Mondom nekik: - Hogyan tuttok ijjem buták lönni? Beleszöttétök a kötényötögbe? Dobátátok vóna afejihöl. Ha engöm bántod vóna, még az agyvelejit is kidöntöttem vóna. De od vöt a kasznár és hallotta. Mögmonta a segéttisztnek. Vasárnap gyünnek, hogy mönnyek a kastéba. Hát a kasté..., az iroda ajtajjába má ott ának a többi asszonyok Ety se mond be, nem mertek. Akkor én kinyitottam az ajtót, az ott át az asztáná. De az asszonnépség mind utánnam átak és sorba. Karikára gyüttek. Aszongya neköm: - Ha én ennek az éggy aszonnak - hogyishijják - aszondanám, hogy te mocskos kurva, akkor engöm bejelönthetne. De ha az egész csapatnak aszondom, hogy büdös kurvák, akkor annak nincs törvénnyé. Mer hát akkor igönis aszondom, hogy azok vattok. Akkor én kiátam oda az iroda közepére és aszontam: - Nem „hotyhijjág” vagyok. Én észt többet mök se hajjam, mer velem disznókat nem őröszté. De észt a szót se hajjam, hogy kurva, mer kiáspállom szömejidet. Aszongya: hónap kihor- dat a Hársfás-léniára. Mondom: - Kivé? Aszongya: - Máj kocsivá. - Akkor az ellenőr úr gyüjjön, fog’gya mög a sifonérom lábát! Eméjjefő. Továb nem él. Mögmutatom, hogy az én uram má három év uta a fronton vérmezőn jár, hoty hogyan köll ot szemvenni, maga helött is. Maga mög itt a népet nekiáll kínozni. Asz szeretném látni, hogy kivinnék az én sifonéromat a szobámbu. De azér nem merd velünk többet uty kötekönni, de mindék hajszútag bennünket, mind a bőrösöket.

Borbásjózsefné Fodor Anna 35 év. 1969. Sasrét-puszta

(Hogyan dugtak régen nyársot? Van-e még most is nyársdugás?)

Hád vannak. Hád vótak valamikor disznóölésök, ugye. S akkor hát szokázs vót, hogy gyüttek nyársod dugni. Amikor hát vége vót a disznóölésnek, jobbára vacsorát fősztek a népek, vaty hát ékezdődöd vóna a vacsora, akkor gyüttek a gyerökök nyársod dugni. Akkor zörgetnek. Dobgyák oda a nyársot. És akkor, hát mökhajja ugye a gazda. Kimögy. De ük közbe észalannak. Addig ébújnak valahá. S akkor hát az embör mögnézi, hogy mi van rajt? Mer van rajt levél.

(Hová teszik a nyársot?)

Hoty há töszik? Hát attufük, hoty hum van az ajtó? Ha kűső ajtó van, akkor az zörgetik mög, vagy az ablakot. Ugye azér, hoty hájjá mög a család. A gazda hájjá mög. Mögzörgetik, s akkor kimögy az embörgyeröke. Figyelli, - vagy mit tóm én - mögnézi hoty hum van. Az ablagba is szokták tönni, mög az ajtónak a kilincsére ráakasztani. Vögyünk példának: a kis Lacó Jóska. Esz télleg igy vót. Két éve idegyütt. Mink váktunk először ebbe a környégbe disznót. Idegyütt mihozzánk igy este nyársod dugni. En közbe láttam, de hát nem akartam észrevönni, hoty hát ü vót az. Nem mutattam magamat. Éppen kisüt a hájaspogácsa is. Mök hát, hogy va299