Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szöveges nyelvjárási szemelvények
csak futtám. Aszontam nekik: - Mond mög annak a cigány apádnak, ha még éccér igy ver el bennünket, akkor ászt tik mind visszakaptyátok. Ha kimöntünk a halastóra, akkor mög a halász kapott é bennünket. Ha kimöntünk a halastó végire, ott és sorfa vád, depó. Ot möggyütt az intéző a naty kutyájjává. Az öregRájkli a Sasával. Ott ugatod ránk. Möktörtént az is, hotyfönd vótunk a három métörözs depó tetején. Az intéző ékijabáta magát. - Hol vattok? Mi uty szátunk lé onnaj, mind a madár. Ki, hogy esött? Nem számítod, de mindönki a fődön vót és futott. Saséfelejtöm é. Engöm nem ért el akkor. Kettőt ért el, a Gyulát, Tibit. Azokat jó kiagyusztáta. Mink mök csak nésztünk. Esz csak azér montam é, hogy mi a külömpség mast és máskor. Zsebi József 66 év. 1965. (Mondjon el néhány történetet a cselédidőkből!) Szentamáson szógátam abba az üdőbe. Éppúgy aratás alad vót. Külöm vót a marhalegellő, és külöm vót a disznólegellő. A marhalegellő szélön, ... a disznólegellő szélön, od vót égy gödörág, ottam vót ék kifoló kút. Kanász ot szokot mindég itatni. A disznók észalattak előre, amöllik ivót, mökfürdött, asz kimönt a túsó partra a marhalegellőre. A gazda mög az ellenőr od vótak. Közel vót az urodalmi disznóól. Hát látták - mit mongyak -, talán éty százötfen métörre vótak. Aszongya az ellenőr a gazdának, hogy: - Mönnyön, vergye pofon ászt a kanászt! Ot, nézze! Kieresztötte a disznókat a marhalegellőre! A gazda mökfokta a bottyát, mönt és pofonütötte a kanászt. A kanász mög jó erőbe vót. Ékapta a gazdát, odavákta afőthöl. A kanászostorrá úgy beverte a jéjit, hogy az orvasog várták össze neki afejit. Az ellenőr mög látta. Futóra! Hogy majd most üáda kanásznak. Mikor látta a kanász, hogy odaér az ellenőr, fokta afurkózsbottyát. Mikor má ujjan közé ért, odafüzött a nyakába. Utána másikat. Mikor harmadikat ütötte, akkor futóra, szalatt. Észalatt! Ot közé vót az erdőslakás. Hát észalat, hogy ággyá ide apuskájját, agyonlüji a kanászt. Az erdős aszongya: azüpuskájjává nem lüj agyon sénkiccs se, mer nemfog’gya odanni. Hát akkor ezök émöntek haza. Másnap kigyüttek a csöndérök. Bemöntek a gazdából. Hijatták oda a kanászt. Hát gondúta a gazda, mast id vannak a csendőrök, más majd kipofozi a kanászt. A kanász bekopoktatot. Tisztösségössem bemönt, beköszönt. A gazda fölugrot, pofonütötte a kanászt. A csendőrőrmestör aszonygya: - Na! Viszonyozza csak neki vissza! Asztán a kanász mögen lényát ed durranyós pofont a gazdának. Fővötték az egésszet a csöndérök. Hát ébocsájtották a kanászt, de ki köllötfűzetni az egész évi füzetését. Em mög it történt Szemmártomba. Vót éz Zód nevű segéttiszt. Asz monta a bognárnak: - Mestör! Csíny áj jón neköm éj jó erős kampózsbotot! Ékészűt a bot. Asz mongya: - Segéttiszt úr! Készem van a bot. - Nekiatta a bognár. - Na! - aszongya - éty pár béröslegénnek a hátát ez mökhuppanytya máj. Másnap röggé má émönt az ököristállóba. Az öregbérösnek az öccse, szögény az árvagyerög vót. Aptya, annya mökhát. Asztán leüt a duchó. Mindöm bérösnek vaty szántóbujtárnak vót ét tükéjje, amöllikön szoktak űni, ügyé. Pipásztak. Tömték a pipát és rágyújtottak. Asz mongya: 296
