Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szöveges nyelvjárási szemelvények
Kovács Imréné Péter Rozália 71 év. 1963. Kaposvár (Gálosfa, Kisberki, Vidák- puszta stb.) (Mit szóltak a gyerekek, ha már elfogyott a család kenyere?) Édösanyám! Há mink is had mönnyünk é dógozni. Mondom: Kinek ködötök ti angyalaim? Iszén ránk férne. - Mer ujjan szögényög vótunk, hogy amit az uram kapott, ászt a tizenhat mázsa kizs gabonát tizenhat méter fát, huszforéntot éggy évre, sose vöt ölég. Hát mi péndz vót abba? Akkor mög asztán kapott húsz kiló sót. Mindön fértába öt kilót. Hát assé vót ölég. Hatod-hetedmagamra. Na, akkor négyen-öten laktunk ész szobába. Mindönki és sarogba. Akkor, ha égött a lámpa, négy asztalon ötön éccérre. (Maguk is laktak olyan szobában, ahol több család lakott együtt?) Ajjaj! Négyen laktunk. Négyen mög öten. Hát asztám mast éggyik hétön éggyikfütötte, másik hétön a másik fütötte. Sorba vád vetve. Éggyik asszonnag vót öd gyeröke, az én anyámnak vót hét. A másiknag vót négy gyeröke, aki negyedik sarogba lakott annak mögen három. De soha a házba veszeködés még écs csöp se. Émöntek az asszonyok a mezőre, a gyerökök mökföl az ágyra! Ágyru-ágyra. Ojjam municijót csinyátunk, ha valaki begyün, aszitte vóna: mög vagyunk őrűvé. Annyirán összejártunk az ágyakat. Na, de nem vád baj! Mer amöllőnknek több esze vót, ketten is töttükföl a vánkosokat. Bevettöttük. Mire gyüttek az asszonyok, kisöpörtünk. Sémmi sé történt. Budai József 1965. Szentmárton-puszta, Németlukafa-puszta (Beszéljen a gyerekkoráról, hol, hogyan nevelkedett?) Hát ém pusztán nevelőttem. Ogy gyerökösköttem és nyüttem föl. A pusztába nekünk nem nagyon sok helüng vót, vagyis jáccani való hetünk. Mer a pusztába az öregbérös, vagyis gazda tartót magának éggy ostort. Löhetött ojjan két métör a nyele, ugyanannyi a hossza is az ostornak. Észt főn tartotta a maktárfőjáróná az ajtó mögött. Hát mi gyerökök mög jáccani nagyon szerettünk. De hun jáccottunk vóna? Kastéhó közé nem... Ott, ahun a vasút mönt, a lóré mönt. Tudod a pámvádli. Hát ot löhetött a legjobban jáccani. Mer máshun hel nem vót. Óvoda, mögjáccótér? Még hírét se hallottunk a pusztán. Éccér is jáccottunk - saséfelejtöm el- a lőrén. Át a lőrén. Tologattunk és jáccottunk. Éccér az éggyik gyerök aszongya: - Te, gyün a Vazsvári! Gyün a gazda! Akkor má oszoj vót és futót mindönki, amire látott. Én valahogyan nem tuttam leugrani a lóréru. Útónért a hosszi ostorrá. Az addig ütött - ujjan füzezs vót a hász háta mögöt, körübellü negyven métör vót -, amégén afüzezsbe odaértem. Éggy ásónadrág vót rajtam ümögnékün. De a hátam! Ameny- nyi csak ráfért, annyit csapott rája. Hát révá értem be afüzezsbe. Oda nem ért el az ostorrá. Mögin összegyüttünk a gyerökökké, möktárgyütünk asztat, hogy van nekijje négy lánya és étyfija. A Böske, Mari mög a Margit, Cila... és afija. El is határosztunk, hogy visszaggyunk a kölcsönt, amit az aptyuk rángvert. Na asztán, hogy engöm uty sé szivetek a lányok, mer engöm töpször mögvert a Vazsvári, a többi kolégák kicsáták a lányokat a Szénázsdombra, hogy éjáccunk. Mindön gyerök égy-égy lánt lefogott étyfa mellet ézs végigvertem ükét, ahocs 295
