Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szöveges nyelvjárási szemelvények
madát forgatni. Ugyanakkor nem szálitották el mim mast. Ál Od vót az évekön körösztü, három-négy emeletös maktár gabonává, és akkor a maktároslány nem mönt ki télön, se nyáron ki. [Sic!] Nem mönt é trágyát rakni se, trágyát teritteni se. Am mindig maktárba vót. Ev vót a dóga. A rakodást ászt mökfizették. A cselédöknek ászt fizették mög. Akkor kapott a cselédembör féliter bort. Tudod akkor débe fétizénkettökor mérték ki a bort. Előb nem. Takarodáskor. Mög akik csépűtek. Csak az ötetők kaptak ottannék, mög a zsákullók. Azok kaptak naponta éty féliter bort, vagy égy litert. Mikor mijjen ümög vót rajtuk. Ev vót nekik kedvezmény, cséplés alatt a cselédöknek, semmi más. A napszámos nem kapott. Csak a komvencijós. Jaj mi vót a gazda neve? Av vót a csléplőgépné ellenőr. Mer akkor munkások csépűtek, és egynek mindik ki köblöd vinni az ebédöt. Akarta mindég a lányokat észeretni. Asz csináta velünk, hogy émönt az erdőbe, és odavitette az ebédöd velünk. Es akkor el akarta fogni. Hát hum vót Tótfalu Répáshó? Fijam! Hum van Répás? Halod-é? A gazdaság möktötte, hogy nyóc óra után mönt el égy lány ebédér. Hum van Répás ? Tótfalu mögid van Cserémfa alatt. Mindönnap Répásra émönni. Gyalog! De má déré vissza! Gyalog, mesztéláb. En is évótam. De mire odaértem Sántosra, akkor má éfárottam. Kipróbáná máma ászt mökcsinyáni? Azér monta a Hideg Jóska felesége - tudod, luttápas lám vót -, ém má gazda úr, nem mögyök többet ebédér. Ujjan szögedésöm van. Gondúhatod: vót asz húsz kilómétör. Rosseb! Vót az több is. Ha nem ért oda, aszonta neki a gazda: Nem lösz kifizedvel a napszámod. (Hogyan jártak a tarlóban?) Hogyan jártunk a táróba? Mesztéláb. Rosseb, nem ám tutyiba. Szandár? Má egész késén hallottam: hoty „szandár". Aszongya: Úgy mönny lány, hogy nészömbe a kaszavágássá! Akkor nem böki a tápadat. Uty husztunk a lábunkat, akkor nem bökte annyirán a táró. Eméni nem. így is soknak kisebösödött a lába. Aszonták: táróseb, hogy az a táróseb. Ej istenöm! Gyut eszömbe a Dógos gyerökök is möntek mesztéláb. Aszonta nekik az annyuk: Mind gon- dútok, én a lábotokra vöszök? Örüllök ha a feneketökre gyut nadrág, nem a lábotokra cipő. Úgy möntek csak ucs csattogot mesztéláb a táróba. Té tudót hum van az a Szempálpuszta ? Ez is a bankosoké vót. Id van csak éggy erdészlak, mög olájok laktak, még májig is. Od vótunk aratni. Aszonta a gazda: valamöllest többet kaptok, de nem möhettök este haza. Ha it nem marattok, émögyök ide Simonfára, mög aszongya, Szempálra. Ebbe mindig vótak ujjan szögényök, mind a Mózsné is mijjen szögém lám vót. Akkor fogadok - aszonygya - itt a faluba napszámost. Örömest is égyünnek. Efárottunk. Öttünk szárosz könyeret. Léteritöttünk a kötényünket. Úgy azon elaluttunk a kepe tüjjibe, mög a kazalon. Várhegyi Vendelné Eperjesi Teréz 53 év. 1969. (Hogyan és kik rakták az uradalmi gabonás kazalt?) Nők izs vótak, mök férfiak is. Raktam én is. Mer láttam. Az a kéve mögmutaszti maga-magát. Ha vót éty kazámestör, lentrü figyéte, hoty hát, hogyan raktya. Vaty kijjeb, vagy bejjebb. A kazalon vót éggy embör, akkor kézre attunk neki. Legjobban a takarmányos. 290
