Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)

Szótár

K

kaccs ~ (-csa) fn. 1. ’a tök, uborka termésének a szára’. Hogyan viszöm haza mast [ti. a tököt] ? Letörött a kaccsa, nem tóm fogni. 2. ’a szőlőfürt szára’. Kicsit fanyar a vörözsbor, mer rajt hátiunk a kaccsán [ti. a ledarált szőlőt egy ideig állni hagyták a mustban]. Vö. SzegSz. I. 668 kácsi ~ (-jja) fn. ’kalács’, gyny. Adok kis kácsit, ne réjjlVö. SzegSz. I. 668

kcsA! ~ Implozíva, a nyelv jobb oldalán képzett hang. ’lóindító hang’.

kajcsorás ~ mn. ’szabálytalan, görbevonalú, egyenetlen szélű (ruha, papír, föld)’. Kajcsorásra szaptad a ruhát. - Kajcsorás a főt széle. Te hogyan szántották kajinkol kajinkul, kajinkull (kajin- kúsz, -ó, kajinkújjon) ’fájdalomtól vonít (kutya)’. Mér kajinkull a kutya? Talám mögem bántottad? - Ha kajinkul a kutya, asz monygya: Favéég, favéégl tréf. Vö. OrmSz. 270. kajkol

kajla ~ mn. 1. ’tehén, amelyiknek aszimetrikusan (v. csak lefelé) nőtt a szarva’. Vöttünk mi akkor ék kijáró tehenet, kajla vód, de jó tejellő. 2. mn. ’hiperaktív, kellemetlenül mozgékony (tehén, ember)’. Vótneki 'ék kajla gyeröke. Montam is az intézőnének, en nem a magiké, nem látik, hogy ev vátod gyerök? Azér ijjen kajla.

kajneszes ~ mn. ’lármás, kiabáló, kis dolgot is nagyhangon mondó (ember)’. Itt az a kajneszes Pölöskeji. Kiköpött aptya [éppen olyan], Vö. OrmSz. 270; SzegSz. 1.670

kákái ~ kákáll (kákász, -ó, kákájjon) i. ’rajzol, ír’, fám. Husfétra kákátam kétszász

tojást is. Körözgyerököknek, szomszédoknak... L. megkákál

kákánpillés ~ mn. ’hímestojás motívum (egymást keresztező vonal, négy sarkába rajzolt hurokkal’.

kakasvirág kokazsvirág fn. ’tavaszi lednek (Lathyrus vernus)’. Aszongyák máma má védelmezik, mikor vótatok még gyerök, abbu csányátatok fészket husfétra. Kokazsvirágbu...

kalamol halamul, kalamull (kalamúsz, -ó, kalamújjon) i. ’kalandoz, bolyong, kóborol’, rossz. Hun az isten világába kalamútam? Etévettem. - Vót ujjam marha, ami szeretőt nagyon ellüjárni, mök kalamúni. Akkor ára kötötték a kolompot. L. bekalamol, elkalamol. Vö. OrmSz. 271 kalapál ~ kalapáll (kalapász, -ó, kala- pájjon) 1. ’kalapáccsal ütögetve kaszát élesít’. A kaszát kalapáld délutánra. 2. ’egy felfüggesztett ekevasat ütve, a munka kezdetét jelzi’. Nr. [A major közepén függő ekevasat a majorgazda v. az öregbérös két fakalapáccsal ritmikusan ütögette. Hajnalban ébresztőre, reggelire, délre, ritkábban uzsonnára ezzel jelezték a pihenés kezdetét és végét.] Vót ujjam öregbérös, hogy mást nem tudót kalapáni a vason [ekevason], csak ászt, hogy: Bakkutya! Bakkutya! - Szemmártomba kalapának hajnára. Kéjjetökföl bérösejim, négy óra! Nd. L. kikalapál, megkalapál.

kalapálás ~ kalapállás (-sa) fn. ’jelzés ébresztőre, a pihenő idő kezdetére és végére a major közepén függő ekevas ütögetésével’. Szemmártomba mikor talátak éh harangot, azutátu fogval déré

133