Horváth János Milán kiállítása (Kaposvár, 2009)

Önéletrajzi töredékek

A szemközti kerítésen túli Duráczky fiúk lekicsinyeltek bennünket. Csúfolódásukkal megríkatták nővéremet, nem hitték el, hogy tud zongorázni.

Egyszer egy ember bejött az utcáról, és ásót kért. Hátrament, és túrni kezdte a földet a disznóólnál. Kiemelt egy kék zománcos tejeskannát, tömve százpengősökkel és ékszerekkel. Azt mondta, Auschwitzból tért haza. Még negyvennégyben ásta el a családja vagyonát. Anyámtól tudtam meg, hogy az utca zsidó gettó volt. A szomszéd utcában laktak, és átjárhattak a sorompóval lezárt szakaszon. A Berzsenyi utca házaiba nyomorították be a megye zsidó lakosságát, mielőtt a haláltáborba indított tehervonatba vagonírozták őket. Anyám nemegyszer szóról szóra felidézte, miként látta fogolyként barátnőit, és nem szólhattak egymáshoz. Sugdolózva kértek valamit az ínségük ellen. A nagypapa kijátszva a német katonák éberségét, élelmiszercsomagokat csempészett be. A pincékbe, padlásokra, melléképületek alá rejtették értékeiket. Számomra az ottani bújócskázás értette meg, hogy hová születtem...

A padlás titkos kincslelő hellyé vált. Nekünk még csak az számított kincsnek, amivel játszani tudtunk. Pisztolyt találtam egy gerendán fekvő olajos tepsiben. Magamtól is tudtam, hogy az nem játék, így hát nem érdekelt. Elcseréltem egy érdekes dinamóért. Az idén nyáron a vásárban járva ráakadtam a dinamó mására: piros patkómágnesek közé illesztett forgótekercs. A látványa is szemet vonzó. Ott állva valaki ugyanazon tárgy fölé hajolt. Az a fiú volt, akivel egykor cseréltem. Fegyvergyűjtő és rendőr lett belőle. Megilletődötten állapítottuk meg, hogy a világ tökéleA padlás ablakából kötélen ereszkedtünk le a zsidó templom parkjába. A rabbi fia, Sándor Gyurka óvodai ismerős volt. Követtem volna a templomba is, de sapka nélkül nem lehetett bemenni. Az alacsony ablakpárkányon ültem, és hallgattam a szertartást. Kihallatszott a zsidó kántor, Krausz bácsi éneklése. A hosszan kitartott, föl-alá hajlongó tenorszóló keleties csuklásaival és jajgatásos dallamával nagy hatással volt rám. Egyik este, amikor nem mentem haza időben, nagymamám kihallgatta, hogy a visszhangzó kapualjunkban kuporogva így gajdolok: she-e- enharve na hi - /- /- i...

Krauszék megvendégelték családunkat. Kislányuk, Marika játékai, csipkeruhás porcelánbabák és a hógömb varázsolta el szememet. Ötvenhatban disszidáltak, a zongorájukat mi vettük meg. A könyvtárunk is hasonló módon gyarapodott akkor...

Sokszor volt tüszős mandulagyulladásom, s akkor nagyon felszökött a lázam. Kicsi voltam ahhoz, hogy félelem nélkül elviseljem a lázálmokat. A víziók borzalmasan kiragadtak a valóságból, és úgy éreztem, az űrbe repítettek. UFO- élménynek nevezhetném azt a visszatérő rémálmot, hogy a végtelen, fekete légüres térben fehér gömbök zúdulnak felém. Az orvos tanácsára mandulaműtétre kellett menni. Ketten társultak velem a kórházba, húgom és az udvarunk legkomolyabb fiúja, Goszthonyi András. Goszthonyiék a régi veretű polgári értelmiséget képviselték lakóközösségünkben. A család feje, András bácsi nagy koponya volt. A 30-as években mérnökként dolgozott a FAU 2 programban, az első ballisztikus rakétán, amellyel a németek kísérleteztek. Feleségével magázták egymást. Még idős korukban is a fiatal szerelmeseket megszégyenítő gyengédséggel közeledtek egymáshoz. Akkor éppen rossz idők jártak rájuk. Fiaikat nem vették fel az egyetemre. Sasa előbb, András később disszidált Svájcba. András idegen nyelven, fennhantesen kerek...