Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008

lődött válasz, de ahogy írta Józsi bácsi, „azt hiszem, hogy a szép levelet nem egyedül írtad, mert nem ismertem fel benne a te közvetlen, kedves stíluso­dat". Ennél több haragos hangú levelet nem kaptam, pedig ha Kaposvárott volt Józsi bácsi, hetenként írtunk egymásnak. Lazarine néni nem szeretett le­velet írni - tőle életében talán összesen három levelet kaptam - ezeket is Jó­zsi bácsi halála után írta. Még két összezördülésünkre emlékszem. Valamiért megszidott Józsi bácsi, - nem is tudom már miért -, és én, ahogy ő mondta, pimasz választ adtam, mire jobb kezének hátlapjával szájon legyintett. Akkor ez a dolog nagyon meg­szégyenített, annál is inkább, mert unokaöccse, aki már nagy legény volt, szemtanúja volt a jelenetnek és nagyot nevetett rajtunk. Harag azonban nem lett a dologból és ahogy visszaemlékszem, ilyesmi nem is történt többé. A másik összezördülés Zorkával kapcsolatban történt, amiről később fogok szólni. Az 1916-os év reám nézve nagyon szomorú eseményt hozott. Ekkor halt meg Édesapám, és előtte való évben fiatalabbik bátyám a harctéren esett el. Ezeket a szomorú híreket a még mindig Svájcban élő francia festő barátja, Roussel közölte Józsi bácsival - ő azonban ezt tapintatosan eltitkolta előttem. Csak 1917 telén szereztem tudomást erről, amikor Roussel levele kezembe került. Édesapám halálával kapcsolatban Józsi bácsi 1917 február 3-án írt le­velében próbált engem vigasztalni azzal, hogy az élet mindenhol viszontagsá­gos és szomorú, és hozzátartozóink elvesztése keserű fájdalmakat okoz ne­künk. Majd szó szerint így folytatta: „Mi eddig is miénknek hittünk téged, kedves kis leányom. Légy nyugodt, épp úgy mint eddig is, mindig gyermekünk gyanánt szeretni fogunk és kívánságaidat kielégíteni törekszünk." Ez a vigasz­taló levél ma is birtokomban van. Józsi bácsi általános jellegű ígérete sajnos, bi­zonyos később említendő okokból, nem kerülhetett beváltásra. Mint idetarto­zót megemlítem, hogy Józsi bácsi élete során több ízben is megírta végső aka­ratát, de ezek nem voltak mindig formailag érvényesek. Egy ízben például azt írta, hogy férjhezmenetelemkor 5000 aranykoronát kell hogy kapjak. Ez a kí­vánsága sohasem valósult meg, és férjhezmenetelemkor egy fillért sem kaptam. Az 1919. szeptemberében kötött házasságunk után férjem volt kénytelen ré­szemre télikabátot csináltatni. Ennek ellenére a családban az a tévhit járta, hogy férjhezmenetelemkor az említett összeget megkaptam. 1921-ben Budapestre költöztünk. Ekkor №j 88 Ф*$

Next

/
Thumbnails
Contents