Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008

Svájcba mehettünk pihenni, mint a Nestlé gyár tulajdonosainak (Roussyék) vendégeik. Másnap, amint felültünk a villamosra, a két őr Józsi bácsival kezdett diskurálgatni, hogyan tetszik neki a város? Az igazgató mondhatta nekik, legyenek kedvesek, ne hivataloskodjanak sokat velünk. - A vonaton, egész utazásunk alatt a legemberségesebb bánásmódban volt részünk, formálisan kiszolgáltak bennünket, vizet, kenyeret, kávét hoztak, bármit, amit kívántunk. Mindenben segítségünkre voltak. Ugyanígy bántak a velünk együtt kiszabadult fogolytársainkkal. Igaz, ez másképp nem is lehetett, mert az ajtókat leólmozták. Kimenésről szó sem lehetett. Nem hiszem azonban, hogy valaki is kikívánkozott volna francia területen. Ki-kitekintgettünk az ablakon, nem is azért talán, hogy gyönyörködjünk a szép tájban, de hogy megállapítsuk, hol is vagyunk már, közeledünk-e a határhoz. A várva várt Svájchoz, ahol a „Szabadság" vár reánk?! Pedig ott sem voltunk még szabadok, mert mindjárt Genfbe való megérkezésünkkor a svájci hatóság kezébe kerültünk, átvettek bennünket és vittek az állomáshoz közel fekvő vendéglőbe, ebédelni. Minden család kapott egy külön kis asztalt, kétféle könnyű ételt, ami még hasonlított a chartreusihez, a különbség az volt, hogy tisztább volt minden és ki is szolgáltak bennünket. Azután rendőrök kísértek el bennünket csoportosan a városon végig oda, ahol estig meghúzhatta magát ez a különös sokféle nemzetiségű társaság. A Vöröskereszt-egylet helyiségeibe vittek, ahol úri dámák szólítottak meg bennünket és felajánlottak sok mindent. Igen kedvesek voltak. A szegényebbeknek fehérneműt és ruhát adtak. Nikolovius úrnak, Goethe 75 éves unokájának a sebeit is kimosták. Józsi bácsi miatt pedig az egész ház mozgott, elnök, alelnök, titkár, konzulok, doktorok. Roussyék ismerősei dolgoztak azon, hogy főleg miattam, akinek Svájcot nem volt tanácsos elhagyni, Józsi bácsiék is ott maradhassanak. Ez úgy estefelé keservesen, sok akadály leküzdésével, végre sikerült. Különösen a genfi osztrák-magyar konzulátusnak köszönhettünk sokat. Józsi bácsi régi barátjának - Révai Ödönnek - leánya, aki ott volt a követségen titkárnői minőségben, szintén segítségünkre volt. Egy hónapra szóló lakásengedélyt állítottak ki, rohantunk is a vasúthoz, hogy elérjük még este 7 óra előtt a vevey-i vonatot. Közben tudattuk Roussyékkal La Tour de Peilz-be a sikeres megoldást, és azt, hogy jövünk, vacsorán már velük leszünk. Rövid egy órai utazás után meg is érkeztünk. Autó várt ránk meg egy inas. Milyenek voltunk a hosszú és izgalmas utazás után? 77