Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008
hóval dobálóztunk, azután a kantinba mentünk és a sakkozókat vagy a kártyázókat néztük. Beszélgettünk, álmodoztunk jobb szebb időkről. így ismerkedtünk meg egy olasz triesti hegedűművésszel, Pitaccóval, Scholz német mérnökkel, a tanító Wasserberger házaspárral, a Weiszmeier házaspárral, akiknek nagy péküzemük volt Lyonban és egy nyitrai fiúval, Weisz Lajossal. De jóban voltunk a szuronyos őrökkel is, akikkel barátsággal elbeszélgettünk. Sok jóindulattal voltak irántunk. Este fél hétkor volt a vacsora, nyolc órakor el kellett hagyni a kantint és kilenckor felharsant a trombita a lefekvéshez. Ha valahol tovább is égett a villany, egy puska vaklövése hozta a társaság emlékezetébe, hogy foglyok vagyunk. Módunkban volt, már akinek pénze volt, javítani a meglehetősen egyhangú koszton. A legközelebb fekvő faluból Roselie, a tejesasszony, hozott tejet, vajat, tojást, néha csirkét is, és így jókedvben eltréfáltuk az időt. De komoly munka is folyt időnként. Mert amint kissé rendeződött életünk és már hárman, az igazgató jóvoltából teljesen egyedül bírtunk egy szép nagy szobát és egy alkóvot, Józsi bácsi munkakedve is megjött és egymás után festette vagy rajzolta le fogolytársait. De legelőször is, hálaképpen egy pasztell mellképet festett Ravoux igazgatóról, melyet Ravouxné legnagyobb örömére nekiajándékozott. Monsieur Ravoux és felesége nagyon jóérzésű emberek voltak, műveltek, finom lelkűek. Monsieur Ravoux nyugalmazott ügyész volt. Amikor a különszobát kaptuk az igazgatótól, négy személlyel szaporodott a társaságunk. Ekkor hozták oda egy másik fogolytáborból a Schmieder családot. Végtelenül szimpatikus házaspár volt, egy - velem egyidős Márta nevű leányukkal és valamivel fiatalabb fiukkal. Az apa Calais-ben egy olajgyárnak volt igazgatója, felesége belga volt, a gyerekek pedig Franciaországban születtek és más nyelven nem is tudtak - törve beszélték az angol nyelvet. Nehezen értették meg ők is, mit kerestek egy francia internálótáborban. Mártával hamarosan megbarátkoztunk, és együtt - főleg időtöltésből - tanultunk Satta olasz állampolgárral az olasz nyelvet. Satta professzor üldözött anarchista volt, ezért tartották vissza a chartreusi kolostorban. Nagyokat sétáltunk a Loire folyó partján a szép fűzfák árnyékában, néha gavallérjaink, 74
