Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008

Velünk egyáltalán nem is akart szóba állni, végignézett rajtunk és becsmérlő megjegyzéseket tett. Az alaptermészete bizonyára a gonoszság volt. A fogolytábor vasúti állomása Le Puy városa volt. Este 11 órakor érkeztünk oda. Lazarine néni meg én, a pályaudvarral szemben lévő szállóban szálltunk meg, Józsi bácsi, szegény, fogolynak maradt. Valamennyit egy nagy omnibuszfélébe tömködték - ahol állva tették meg az utat - és elindultak velük, nem tudtuk, hogy hová! Az egész éjszakát átsírtuk szobánkban. Szilveszter éjjel lévén - így mentünk át az új évbe. Ott álltunk elhagyatottan egy vadidegen világban. Másnap délben hallottuk a szálloda tulajdonosától, hogy az internáltak tábora Chartreuse-ben van. Rögtön villamoson elindultunk, hogy felkeressük. Gyönyörű fekvésű város Le Puy városa. Közelében három vulkanikus eredetű heggyel. Az egyiket formája után „Tű"-hegynek nevezik, tetején egy régi román templom romjaival, a terjedelmesebb hegynek tetején a Szűznek szentelt szép nagy templom áll, a harmadik hegy pedig Szent József nevét viseli. A város szélén, éppen a kolostor alatt, a Loire folyó folydogál. Gyönyörű völgyben, piros zsindellyel fedett nagy fehér házat láttunk, ez volt az egykor híres nagy Chartreuse-kolostornak valami fiókintézménye. A kolostor irodájában német foglyok fogadtak, akik csak később, a prefektúra engedélyével engedték meg, hogy Józsi bácsit viszontlássuk. A romantikus monostor nagy kantinját jelölték ki a találkozás színhelyéül. Amikor Józsi bácsi belépett, alig ismertünk rá, mert négynapos torzonborz szakálla volt és mert a kolostorban nem várták ezt az újabb fogolyszállítmányt, négy napig csak szalmazsákon, kettesével kellett aludnia. Szilveszter éjjel volt, a betört üvegű ablakokon bezúgott a téli szél, s míg a jövevények itt majd megfagytak, a kolostor régebbi fogolylakói a kantinban és a kolostor üres nagy termében mulatták át az egész éjszakát. Este hat órakor el kellett válnunk és Le Puy-be visszatérnünk, de másnap az igazgató megengedte, hogy együtt ebédelhessünk - később pedig a rendőrbiztos engedélyével, mi is „önkéntes" foglyaivá váltunk a kolostornak. Lazarine néni és én már ekkor nagy teremben kaptunk lakást, Salle Saint-Brunc-nek hívták és valamikor a barátok szuperieurének fogadószobája volt. Velünk együtt még hatan laktak benne. Vörös fc 72 dí