Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008
a „Kis Taupierres" utcai lakásunkban. Ő volt hivatott kis stafírungomat összeszedni és engem az elindulásra előkészíteni - amit fájó szívvel és sokszor sírva tett meg. Ugyanis ő gyakran felkereste szüleimet Párizsból és nagyon szeretett engem és hasonlóképpen én is őt. Három napig maradtak csak ez alkalommal Józsi bácsiék és ez alatt az idő alatt unokanővéremnél voltak az étkezések. Az elindulásra már nemigen emlékszem vissza - csupán látom síró apámat a vicinális ablaka előtt, amint utánunk integetett. Ebben az időben annyira gyerek voltam még, hogy fel sem tudtam fogni, mit jelentett szegény magára maradt Apám részére elutazásom - csak a későbbi leveleiből értettem meg, amelyekből soha sem hiányzott ez a mondat: „nagyon bánkódom szép kis leányom után, nagyon egyedül érzem magam nélküle". Issy-1'Eveque-ből Le Creuset-ba mentünk Lazarine néni fiatalabbik bátyjának és családjának látogatására és hogy idősebb bátyámtól elbúcsúzhassam. Ottan csak egy estét töltöttünk és másnap tovább utaztunk éspedig Burgundia fővárosán, Díj ónon keresztül. Itt órákig kellett várakozni a csatlakozásra és ezalatt megnéztük a szép régi várost. Erről a városnézésről ma is élnek bennem emlékképek. Az út további részleteiről nem tudok sokat mondani - mert majdnem egész úton „tengeri" beteg voltam. Falusi gyerek lévén, nemigen ültem addig hoszszabb ideig vonaton, és igen nehezen viseltem el. Arra azonban emlékszem, hogy rosszullétem a bódeni tavon való átkeléskor érte el tetőfokát és már Münchenbe való érkezésünkkor ágyba kerültem és így Lazarine néni ahelyett, hogy Józsi bácsival járt-kelt volna a múzeumokban vagy kiállítási helyiségekben - belekóstolt máris az „anyahelyettesi", nem kellemes teendőkbe. Itt kell elmondanom - mert élénken és szívesen emlékszem a jelenetre Münchenbe való érkezésünk másnapján, délelőtt - Józsi bácsi épp elkészül toilette-jével, Lazarine néni pedig velem vesződött - erős kopogás után egy imponálóan magas, szép megjelenésű öregúr lépett be hotelszobánkba, akit Józsi bácsiék kitörő lelkesedéssel fogadtak - ölelgették, csókolgatták egymást. Arra gondoltam, hogy Józsi bácsi Édesapja. Akkor még semmit nem tudtam családi és életkörülményeiről és egyetlen egy szót sem értettem beszédjükből. Később tudtam meg, hogy ekkor ismertem meg Magyarország egyik legnagyobb festőművészét, Szinyei-Merse Pált, akinek akkor éppen kiállítása efc 19 Ф®
