Honti Szilvia: Gördülő idő, 2007
Kiss Viktória: A BALATON DÉLI PARTVIDÉKE ÉS A DÉL-DUNÁNTÚL A BRONZKORBAN • KR. E. 3. ÉVEZRED ELSŐ HARMADA (2700/2500)–8. SZÁZAD
32 KISS VIKTÓRIA 20. kép A halomsíros kultúra edénye Balatonboglár-Borkombinát lelőhelyről 21. kép Az urnamezős kultúra dísztálja BalatonboglárBorkombinát lelőhelyről hozza összefüggésbe a kutatás. A Dunántúlon jelentős változást mutat, hogy az addig itt élő mészbetétes kerámia kultúrája telepein véget ér az élet. A kultúra mészbetétes edényeihez nagyon hasonló formájú és díszítésű kerámia került elő a Duna magyarországi szakaszától délre, az Al-Duna mentén. Ezért a kutatók arra következtetnek, hogy a nyugat-magyarországi középső bronzkori népesség a késő bronzkor folyamán a Dunát követve egyre délebbre vándorolt. A helyükre érkező új népet a Közép-Európából, a Rajna és az Alpok közötti vidékről ismert, jellegzetes temetkezések nyomán halomsíros kultúrának nevezzük. Az e nép halottainak ásott sírokat gyakran kövekkel vették körbe, és erre kisebb földhalmot emeltek. A kis-balatoni leletmentő program és a legújabb autópálya-ásatások révén e korszakból is számos új adat vált ismertté: a kultúra korai fázisának települései (Esztergályhorváti-Alsóbárándpuszta; Ordacsehi-Bugaszeg; 19. kép) mellett a középső (Balatonmagyaród-Hídvégpuszta, Gelsesziget, Balatonlelle-Országúti-dűló és BalatonlelleFelsó-Gamász) és a fiatalabb időszak falvai (Kaposvár-61. út/36, lelőhely, Balatonboglár-Borkombinát, Ordacsehi-Csereföld) is feltárásra kerültek (20. kép; Id. még 143., 158-159. kép). A késő bronzkorban a korábbinál nedvesebb klíma jellemezte a Kárpát-medencét - emiatt és az eddig előkerült kevés település alapján arra következtettek a kutatók, hogy a halomsíros kultúra népe állattartó, egy-egy helyen csak rövid időre letelepedő közösségekből állhatott. Az újabban feltárt települések állatcsontanyagának vizsgálata bővítheti az életmódról ismert adatokat: az ordacsehi-bugaszegi településen például nagyobb mennyiségben halak maradványai kerültek elő. Temetkezési szokásaikra a korai időszakban a csontvázas rítus a jellemző (ilyen volt a Keszthelyről ismert, bronzkarddal eltemetett harcos sírja), később előtérbe kerül a hamvasztás (Balatonszabadi-Gamásza csárda). A kultúra későbbi szakaszából olyan nagyobb halomsírokat is ismerünk, amelyek több hamvasztásos temetkezést is rejtettek magukban: a Kis-Balatonnál feltárt, közel másfél méter magas, 25 méter átmérőjű Sávoly-Babócsa-halomból hét urnás és egy szórthamvasztásos sír került elő. A legkésőbbi időszakban nagy sírszámú temetők jelennek meg, amelyekben az urnás temetkezési rítus kizárólagossá válik (Balatonmagyaród-Hídvégpuszta, Vörs-Papkert „B"). A késő bronzkor ezt követő évszázadaiban (Kr. e. 1200-tól a bronzkor végéig) új kulturális egység foglalta el a Dunántúl területét: az urnamezős kultú22-23. kép Késő bronzkori gödörben feltárt tárolóedények eredeti helyzetben és restaurálva Balatonboglár-Borkombinát lelőhelyről
