Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006
Ferenczy, Csók, Eisenhut és Iványival és ők nagyon biztattak, hogy menjek inkább velük Müchenbe, ahol olcsóbb a műterem, a modell is és nyugodtabban lehet dolgozni. Hallgattam tanácsukra és Münchenbe mentem. Iványi átengedte nekem műtermét a Schwanthaler Strasse-ban, mert ő meg Csókét vette át, aki egy igen nagy terjedelmű kép megfestésére gondolván, egyik legnagyobb müncheni műtermet bérelte ki. Ekkor fogott Báthory Erzsébet megfestéséhez, Iványi pedig IV Béla király a Tatárjárás után című képet festette. Kisebb műteremben először egy egy alakos, életnagyságú prófétát, Jeremiás-t festettem meg, ami 1895-ben került Budapesten a Műcsarnokban kiállításra. Münchenből még Eisenhut és Ferenczy szerepeltek ezen a kiállításon. Utóbbi az Ádám-ot állította ki. Nagy odaadással festette a képet és ha este találkoztunk mindig az ő Ádám-járói beszélt. A budapesti kiállításra csak Eisenhut utazott haza és mikor onnan visszatért, őt kérdeztem meg, hogy milyen benyomást tett a pesti kiállításon az én prófétám. Azt felelte, hogy körülbelül úgy hatott, mint Ferenczy Ádám-ja. Ez a válasz kielégített, mert Münchenben a kollégák az Ádám-ot igen komoly műnek mondták. Most megindultak az előkészületek a nagy millenáris kiállításra. Pályázatok lettek kitűzve történelmi és bibliai tárgyú képekre. Én elhatároztam, hogy egy aktos képet fogok festeni, mert hiszen próbaköve ez az akadémiai festői képzettségnek. Egy életnagyságú női aktig nem merészkedtem, de úgy gondoltam, hogy egy öregebb férfi aktot jól meg fogok festeni. így jutottam el a bibliai Jób megfestéséhez, amint barátai vigasztalják. Sikerült egy kitűnően berendezett nagyobb műtermet bérelnem, melyet Öhl nevű cseh festő adott át egy évre, Egyiptomba készülvén. Ez jó választás volt azért is, mert egy épületbe kerültem Eisenhut Ferenccel, aid a legkedvesebb és legelőzékenyebb kollega volt. Ő, aki sokat járt már Keleten, sok ruhaneműt gyűjtött ott össze, amiket rendelkezésemre bocsátott a Jób barátai részére. Nagy buzgalommal fogtam hozzá a tanulmányokhoz. Hónapokon át rajzoltam és festettem az egyes alakokat, a modelleket többször cseréltem, mielőtt a nagy képhez hozzáfogtam. Eisenhut a Zentai csatát festette akkor, amit szülőföldje rendelt meg nála a millenáris kiállításra. Szorgalmasan dolgoztunk s nehogy délben az ebéd miatt sok időt veszítsünk, a házban egy ismerős hölgynél étkeztünk, ami sokkal jobb is volt a vendéglői kosztnál. Sokszor odatársult hozzánk Somssich József, aki akkor szintén Münchenben élt és festőnek készült, otthagyva a pesti minisztériumban viselt hivatalát, azzal búcsúzván Szapáry Gyula miniszterelnöktől, hogy akkor tér majd vissza, amikor mindjárt miniszter lehet. Utóbb külügyminiszter is lett. Egyelőre nem vette túl komolyan a piktúrát, bár határozottan tehetséges volt, különösen a karikatúrában és sokat henyélt műtermeink pamlagán. Itt egy korra jellemző epizódot kell elmondanom. Miközben én Jób képemben elmélyedve dolgoztam, a következő hír zavart meg ebben és kényszerített hazautazásra. A farsang tartama alatt egy Vas megyei gentry fiatalember érkezett Kaposvárra társaságával, és annak imponálni akart 54
