Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

készült Munkácsy lepellel terített koporsóját helyezték. Mi fiatal művészek álltunk ott őrséget az új Műcsarnokban, amíg a koporsót a gyászkocsira nem helyezték. A gyászbeszédeket Berzeviczy Albert, Hock János és Jendrassik Jenő tartották. Munkácsy kétségtelenül a legerőteljesebb magyar festőtehetség volt. Bár jelentősebb képeinek témája nem magyar volt, de mindegyikben kifejeződik magyar temperamentuma. Képei kompozíciójában, fény és árny hangsúlyozásában, magyar ékesszólás nyilatkozik meg. Voltak már nagy festőink, de olyan festőién nem látta még egy sem a világot, mint ő. Zichy Mihály nagyobb szellem volt, talán a leguniverzálisabb szellem, amit a magyar haza kitermelt, de mint festő vele össze nem hasonlítható. Igazságtalannak tartom, hogy amikor a világnevek között Petőfit, Kossuthot, Munkácsyt, Liszt Ferencet említik, elfeledkeznek Zichy Mihályról, akit a nagy francia író és műkritikus Teophile Gautier jogosan nevezett monstre de genie-nek. A legmélyebb gondolatokat rajzban nálánál súlyosabban senld sem fejezte ki, európai értelemben sem. Engem különösen megigézett művészi egyénisége, tudva, hogy ebben a Somogyban született, egy szomszédos kis faluban és onnan nőtt Id a nemzet leguniverzálisabb szellemévé. Nagyon boldog voltam, amikor propagálásomra a megye nagy ünnepség keretében emléktáblát állított Zala községben még ma is érintetlen műterme falára. A MILLENNIUM (1896) Három évet töltöttem el a Julian Akadémián, mint Laurens és Constant tanítványa, megszakítva a nyári vakációkkal, melyeket itthon Magyarországon töltöttem. Amikor a harmadik évben bátorságot éreztem első kompozicionális képem megfestésére, amely Five o'clock tee (Öt órai tea) címet nyerte, és a francia művészek társulata Szalonjában 1894-ben került kiállításra. A szép párizsi benyomásokkal és azzal a sikerrel, hogy első képemmel a párizsi Szalonban szerepelhettem, jó hangulatban utaztam haza Magyarországra, azzal a tervvel, hogy nyáron át megfestek egy igazi plein air képet. Gálosfán töltötték akkor szüleim a nyarat, ahol kitűnő lehetőségek nyíltak a festésre. Választásom egy aratási jelenet volt, előtérben egy vízhordó fiúval és egy kaszáját kalapáló aratóval. Alaposan megrajzoltam, és a napfény jól kifejezésre jutott a vásznon. Az őszi tárlaton, a Párizsban kiállított képpel együtt kiállítottam Budapesten, még a régi Műcsarnokban. Ez volt az első kiállításom Budapesten. A kollégák meg voltak velem elégedve. A vízhordó fiú utóbb Festetich Pál dégi kastélyába került. A kiállítás alatt Budapestre utaztam azzal a programmal, hogy visszatérek Párizsba és már mint önálló festő fogok dolgozni, mert akadémiai tanulmányomat befejezettnek tekintettem. Összejöttem azonban Budapesten azokkal a kollégákkal, akikkel már Münchenben megismerkedtem: 53