Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

Balló kitűnő útmutatóm volt az Akadémián. Hét-nyolc évvel nálam idősebb és már kinevezett rendes rajztanára volt az egyik budapesti középiskolának, amikor egy évi szabadságot kapott külföldi tanulmányútra. Már hónapok óta Parisban volt, rajzolt a Juliánban és másolt a Louvreban egy Velasquez női arcképet, jó hírnévnek örvendett. Annyira érdekelte Velasquez technikája, hogy elhatározta, behatóbban tanulmányozza és nemsokára nagy sajnálatomra elutazott Madridba, ahol a Pradoban erre bőven volt alkalma. Már Budapesten, mint portraitista jó hírnévnek örvendett. Bemutatkozva Madridban az osztrák - magyar követségen a nagykövet megbízta életnagyságú arcképének megfestésével, azután a nagykövet ajánló levelével utazott tovább Rómába, ahol egy nagyon szép Piétát festett. A következő arcképe láttán a Hohenlohe család hívta meg Németországba, több családtag megörökítésére. Balló tanulmányútjáról egy nagy csomó pénzzel érkezett haza, amelyen bevásárolt a városligeti fasorban egy nagy villatelket, amelynek parkjában egy műteremház volt 3 műteremmel. Itt egy emeleti műtermet magának berendezett, a másikat Jendrassik Jenő bérelte és a földszintit, lakással, Telepy Károly családja foglalta el. 1901-ben, vőlegénykoromban több hónapot Budapesten töltvén, én is használtam Balló műtermét, mert ő akkorra, már a telek utcai frontján, egy kétemeletes villapalotát építtetett, melynek legfelső emeltén magának egy igen szép, artisztikusan kiképzett műtermet rendezett be. Jendrassik szomszédságában igen jól éreztem magam, mert Jendrassik kitűnő koponya volt és feljegyeztem azt is róla, hogy a művészek legjobb szónoka volt. Munkácsy temetésekor Hock János és Berzeviczy Albert után, a két közismert szónok után is ő beszélt a leghatásosabban. Ballóról még annyit el kívánok mondani, hogy fiatal korában a kollégák furcsának találták nagy takarékosságát, de meg voltak hatva, amikor öregségére a munkájából megvásárolt két hatalmas bérházat a magyar művészekre hagyta. A stipendiumok tervét talán velem közölte először. Semmi bohémség nem volt benne, a legmegbízhatóbb emberek egyike volt, akiket ismertem. De visszatérek a Julian akadémiára, ahol 3 évet (1891-1894) - a nyári vakációkat nem számítva, mert ezekre mindig hazatértem - igen szorgos, komoly munkában töltöttem Mindkét professzoromat, Jean Paul Laurenst és Benjamin Constant-t igen nagyra becsültem. Előbbi szisztematikusabb volt, nagy komolysággal és elmélyedéssel magyarázott. Több időt is töltött tanítványai munkái előtt. Sokszor általánosságban is elmélkedett a művészetről. Koponyaformája emlékeztetett Michelangelóra. Rodin, tán legremekebb mellszobrát mintázta róla. Látható egy bronzöntvény erről a mi Szépművészeti Múzeumunkban is. Ez a fej él, beszél. Teljesen visszaadja Jean Paul Laurens egyéniségét, aki egy renaissance - kori művészi egyéniség volt. Nagy történelmi képek megfestését bízták rá, melyekbe teljesen bele tudta vinni az illető kor szellemét. A mi Munkácsynk is nagyon respektálta, kívüle talán csak Detaille-t a franciák közül. Abban az időben a modern luxemburgi galériában két képe függött: a Habsburg Maximilian császár ki38