Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

Balló kitűnő útmutatóm volt az Akadémián. Hét-nyolc évvel nálam idő­sebb és már kinevezett rendes rajztanára volt az egyik budapesti középis­kolának, amikor egy évi szabadságot kapott külföldi tanulmányútra. Már hónapok óta Parisban volt, rajzolt a Juliánban és másolt a Louvreban egy Velasquez női arcképet, jó hírnévnek örvendett. Annyira érdekelte Velasquez technikája, hogy elhatározta, behatóbban tanulmányozza és nemsokára nagy sajnálatomra elutazott Madridba, ahol a Pradoban erre bő­ven volt alkalma. Már Budapesten, mint portraitista jó hírnévnek örven­dett. Bemutatkozva Madridban az osztrák - magyar követségen a nagykö­vet megbízta életnagyságú arcképének megfestésével, azután a nagykövet ajánló levelével utazott tovább Rómába, ahol egy nagyon szép Piétát fes­tett. A következő arcképe láttán a Hohenlohe család hívta meg Németor­szágba, több családtag megörökítésére. Balló tanulmányútjáról egy nagy csomó pénzzel érkezett haza, amelyen bevásárolt a városligeti fasorban egy nagy villatelket, amelynek parkjában egy műteremház volt 3 műteremmel. Itt egy emeleti műtermet magának berendezett, a másikat Jendrassik Jenő bérelte és a földszintit, lakással, Telepy Károly családja foglalta el. 1901-ben, vőlegénykoromban több hónapot Budapesten töltvén, én is használtam Balló műtermét, mert ő akkorra, már a telek utcai frontján, egy kétemeletes villapalotát építtetett, melynek legfelső emeltén magának egy igen szép, artisztikusan kiképzett műtermet rendezett be. Jendrassik szom­szédságában igen jól éreztem magam, mert Jendrassik kitűnő koponya volt és feljegyeztem azt is róla, hogy a művészek legjobb szónoka volt. Mun­kácsy temetésekor Hock János és Berzeviczy Albert után, a két közismert szónok után is ő beszélt a leghatásosabban. Ballóról még annyit el kívánok mondani, hogy fiatal korában a kollégák furcsának találták nagy takarékos­ságát, de meg voltak hatva, amikor öregségére a munkájából megvásárolt két hatalmas bérházat a magyar művészekre hagyta. A stipendiumok tervét talán velem közölte először. Semmi bohémség nem volt benne, a legmeg­bízhatóbb emberek egyike volt, akiket ismertem. De visszatérek a Julian akadémiára, ahol 3 évet (1891-1894) - a nyári vakációkat nem számítva, mert ezekre mindig hazatértem - igen szorgos, komoly munkában töltöttem Mindkét professzoromat, Jean Paul Laurens­t és Benjamin Constant-t igen nagyra becsültem. Előbbi szisztematikusabb volt, nagy komolysággal és elmélyedéssel magyarázott. Több időt is töltött tanítványai munkái előtt. Sokszor általánosságban is elmélkedett a művé­szetről. Koponyaformája emlékeztetett Michelangelóra. Rodin, tán legre­mekebb mellszobrát mintázta róla. Látható egy bronzöntvény erről a mi Szépművészeti Múzeumunkban is. Ez a fej él, beszél. Teljesen visszaadja Jean Paul Laurens egyéniségét, aki egy renaissance - kori művészi egyéniség volt. Nagy történelmi képek megfestését bízták rá, melyekbe teljesen bele tudta vinni az illető kor szellemét. A mi Munkácsynk is nagyon respektál­ta, kívüle talán csak Detaille-t a franciák közül. Abban az időben a modern luxemburgi galériában két képe függött: a Habsburg Maximilian császár ki­38

Next

/
Thumbnails
Contents