Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006
Fiatal pár jelenik meg az anyakönyvezető előtt, két, az utcáról behívott tanúval. Akkor még egy képnek ilyen sujet-vel kellett bírnia. Az irodalmi tartalmat akkor még megkívánták egy akadémikus festőtől. A kép azonban nem volt jó stádiumban, mert mint Halmi elmondta, előző nap volt nála Munkácsy, hogy munkáját ellenőrizze és belefestett, hogy "ide fiam világos, oda meg sötét folt kell", egyáltalában nem véve figyelembe, hogy Halmi ezt természet után festegette. Hát Halmi most zavarban volt s azt mondta, pár napig pihenteti a képet és csak azután fogja folytatni. Én tehát nagyon jókor jöttem, ő most örömmel megmutatja nekem Parist. Felültünk egy omnibusz tetejére, ahonnan jobban látni mindent és robogtunk végig a Rue Saint Honoré-n, a Rue Royal-on át a nagy boulevardokra. Órákig kocsiztunk így, hogy áttekintést nyerjek a városról, figyelmeztetett minden látnivalóra. Közben le is szálltunk, omnibuszt cseréltünk. Este elvitt a Grand Café-ba, ahol több honfitárssal ismerkedtem meg. Figyeltem az emberek öltözködését és látva, hogy mindenki cilinder kalapot visel, bementünk a híres De Lion kalaposhoz, ahol én is vásároltam egy remek cilindert. Az üzletek éjfélig nyitva voltak. Elmentünk még az Olympia nevű Café Concert-be is, gyönyörködtem itt a szebbnél-szebb nőkben, ízléses öltözködésükben és meglepett a kedvesség mindenki részéről. Az volt az érzésem, hogy ebben a Parisban csupa vígság és öröm az élet. Elhittem, amit Franciaországra mondanak: „Tout fini par des chansons!" (Minden énekléssel végződik). Bár két éjjelt vasúton töltöttem, nem tudtam betelni a sok szépséggel, amit Paris külső élete nyújt, és a harmadik éjjel is csak éjjel 2 óra felé jutottam ágyamba. München után kétségtelenül ez tette rám a legnagyobb benyomást Parisban, hogy az emberek derűsek, kedvesek, előzékenyek, udvariasak és hogy itt öröm lesz élni. Jól is aludtam ezen benyomások után. Másnap mentem már a Rue du Dragon-ba a Julian Akadémiára, hogy beiratkozzam. Balló Ede, akivel az előző este a Grand Café-ban megismerkedtem, felajánlotta, hogy ő majd bevezet Jean Paul Laurens és Benjamin Constant osztályába, ahol ő is dolgozott. A beiratkozás és félévi tandíj lefizetése után bemutatott a Monsieur Signoretnek, a massiernak. így nevezték a növendékek által választott osztályfelügyelőt. Balló helyezte el a festőállványt a nagyszámú növendékek által körülállt és körülült, pódiumon álló szakállas férfimodell rajzolásához. Úgynevezett Ingres papíron rajzoltuk szénnel az aktokat, felváltva nőt vagy férfit. Csak férfinövendékek voltak az osztályban, a női növendékek - akkor még Parisban is - más épületben, sőt más utcában is dolgoztak. Aránylag még nem sok nő választotta hivatásául a művészi pályát, bár olyan nagy elődjeik voltak már, mint Vigée Lebrun és Rosa Bonheur. Utóbbi még élt is akkor. A feminizmus Franciaországban még nem volt úgy kifejlődve, mint más országokban. Idegenkedtek akkor még a férfi pályáktól. A francia nő úgy érezte, hogy bájával, nőiességével, ízlésével, kedvességével is eléggé érvényesülhet a férfiak mellet. Úgy is volt, hogy minden nagy ügynél lehetett mondani: „Cherchez la femme." (Keresd a nőt!) 37
