Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006
tő volt a munkán. A Hollósy-iskolában, Münchenben még túl fiatal voltam, hogy ezeket a különbségeket tudatosan észleltem volna. Hollósy bizonyos irányban kitűnő mester volt, megszerettette velünk a részletek formatanulmányozását. Ez fontos is volt, de a nagybani egységes látás rovására ment. A részleteket gyönyörűen megmagyarázta, megvesztegető volt az így készült rajz. Néhány hónapi Hollósy-iskola után könnyen jutottam be a müncheni Akadémiára, ahol felvételi rajzot kellett készíteni meghatározott idő alatt. Ezt a felvételi rajzomat a kaposvári múzeumnak ajándékoztam. Ha valaki felületesen nézi meg, azt mondhatja talán ma sem tudok különb rajzot csinálni. Rájöttem azonban hamarosan arra, hogy elsősorban a jelenség összefoglaló rajzát kell adni, és csak azután lehet átmenni a részletek tanulmányozására. A Hollósy-iskolának még más hibája is volt: egészen rabja volt a naturalizmusnak, ami akkor, a Zola regények és Bastien Lepage piktúrája nyomán vezérelv volt. Hollósy egészen perhorreszkálta akkor a kompozíciót, úgy hogy mi tanítványai beszélni sem mertünk előtte ilyesmiről. A legjelentéktelenebb tárgy élethű megfestését többre becsülte a legrafináltabb kompozíciónál. Ezzel megakadályozta képzelőtehetségünk fejlesztését. Szinte titokban ültünk össze néhány tanítványa, hogy kompozíciókat készítsünk, és egymás munkáját elbíráljuk. Dudits Andor mondta el nekem, hogy Lotz mester viszont megkövetelte tanítványaitól kompozíciók készítését, és amikor ilyet eléje tettek, a kompozíció fordított oldalát is megkívánta. Dudits Andorban ki is fejlődött a nagy falak benépesítésének készsége, amit munkái utóbb bizonyítottak: Országos Levéltár, a kassai dóm falképei stb. A Julian Akadémián túl sok növendék volt egy-egy osztályban, semhogy a tanárok behatóan foglalkozhattak volna egy-egy tanítvánnyal, hogy egyéniségük irányában fejleszthették volna tehetségüket. Hasznos volt, ha a tanárt követtük, hogy halljuk a mellettünk dolgozó munkáira vonatkozó megjegyzéseit is. Azt hiszem sokkal eredményesebb lehetett a tanítás a régi mestereknél, akik mintegy inassá fogadták a tanítványokat, így minden technikai dolgot gyakorlatban elsajátíthattak, még a festékek készítését is, és ezen a téren megfelelő kémiai ismeretekre tettek szert. Az én festőiskolázási időmben a mesterség tanítása teljesen el volt hanyagolva. Itt nálunk Magyarországon, a Képzőművészeti Főiskolán Balló Ede adott ilyen irányban hasznos instrukciókat. A nagy mesterek képeiről készített másolatai szükségessé tették a különböző festési technikák alapos tanulmányozását. Az ő tanítványainál ennek meg is volt a kedvező eredménye. Azt is mondhatom, hogy nem a legnagyobb művészek a legjobb tanítók. Túl impulzívak és a nagyobb tehetséget átültetni nem lehet. Végeredményben igaz az, hogy művésznek születni kell. A mesterséget bizonyos mértékig el lehet sajátítani, de nem ez teszi a művészt, hanem a lelkiség. Ez kifejezésre juthat a Isgjelentéktelenebbnek látszó motívum megfestésében is. Gondoljunk csak Chardin francia festő csendéleteire: egy egész kor, egy egész világ jut azokban kifejezésre, jobban, mint sok nagy kompozíción. 125