Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

Kunjfy Lajos a cigányok között rajzol. 1939. Fotó: Zachariás. pén. Kedvesen mondta el egyszer Kozma Andor, a költő, hogy ő Szászy Béla min. tanácsossal, aki kisöccse volt a tiszteletesnek, ki szoktak menni a múzeumba, az öreg úrnál tiszteletüket tenni. Szinte elbizakodottá tehetett volna Hevesi Andor állítása, aki angol vendégeit kalauzolva a Múzeumban, kijövet azt mondták, a Somogytúri tiszteletes fog emlékezetükben legjobban megmaradni, de kompetens lehetett Fényes Adolf kollégám bírálata, aki ezt tartotta egyik legsikerültebb munkámnak. Sajnos éppen ez a müvem tűnt el a második világháború alatt, talán örökre a múzeumból. Ebben az 1905. évben kezdtem cigányképeket festeni, főképpen elől gombrakötött, nagyhajú, sötét arcbőrű, úgynevezett teknővájó cigányokat. Nagyon festőinek találtam ezt a népet, amint nyáron vászon sátraik körül ülve teknőket készítettek, főztek, a gyerekek mezítelenül szaladgáltak, primitív ősi benyomást keltve. Kétségtelen, hogy Indiából származnak. Amikor Albert Besnard indiai útjából hazatért Franciaországba és típusait láttam, mondtam is neki, hogy nem kell oly messze utazni, ilyen alakokat Magyarországon is lehet festeni. Készült is egyszer eljönni, de több francia festő is, akik képeimen a magyar népet és viseletét láttak. Sajnos ezen szép terveknek az első világháború vetett véget. Cigányképeim nagyrészt vevőre találtak, alig van már néhány a tulajdonomban. A párisi 1913-iki kollektív kiállításomon még sok cigánytárgyú képem szerepelt, úgyhogy a Paris-Midi című napilap kikiáltott: „le peintre dés zigán"-nak (A cigányok festőjének.) reprodukálva néhány ilyen képemet. 108