Horváth János: Balázs János festőművész emlékkiállítása (1904-1927), 2005
Ami emberi, és ami a természet által belénk van oltva, az mocskos és förtelmes nem lehet, hanem: természetes. Mert ahány egyén, annyi temperamentum, azon pedig változtatni nem lehet, mert az olyan..." 77 - nincs befejezve az írás. Balázs nem küldte el. A reflexió tartalmából megállapítható, hogy a 21 éves Balázs Jánost haladó, modern szellemiség vezérelte a gondolkodásában és a művészetében is egyaránt. A „Csendélet tányérral és bögrével" című remekmű elkészültével, az immár legendákba foglalt puritán, Chardinéhoz fogható látásmódjához értünk. Előképéhez, a „Szegényes csendélethez" képest fejlettebb alkotás. Felülnézett deszka asztalon a fő motívum a gyönyörűen világító porcelán tányér. Fölötte kanál, bádog bögre, legfelül a betegség sötét árnyaként, a köhögés csillapító orvosság üvege. A vanitás, a múlandóság feletti lelki elborulás tartalmát üzeni a kép. A középtengelyen helyezkedő, élesen kirívó fehér tányér kiáltásként hat. A kék bögre üres szája is felbúgja fehérlő hiányát. (37. sz. kép) A magyar festészet tradicionális, „lelkületi" alapokon álló kifejezési eszköze a sötét színekből átmenet nélkül kicsapó fehérség. Munkácsytól 78 átvették az alföldi festők: Koszta 79 , Tornyai 80 , Rudnay 81 . Balázs János üres tányérából a kínzó éhség kiáltását véljük kihallani. A méretét tekintve nagy vásznon látható vékony festékréteg úgy hat, mintha a az utolsó tubusát is ki kellet préselnie, hogy befejezze vele. Bernáth Aurél ezt írta róla: „Elnézem ezt a tányért, s ennek remegő tiszta valóságát. Szinte oszcillál a szépség sugárzásában. Valóság és tiszta idea egyben. Minden fordulata, fodulatának minden atomja pihen és lélegzik. S milyen újfajta valóság ez, milyen előitéletmentes világranézés! Tetszik nekem az, hogy nem érzem a nekikészülést, a mesterség zakatolását, a tanult tudást. Hirtelen pattan elém ez a kis világ tele érzéssel és mégis üdén. A szelid szegénység szava ez. Nem vádol, de gyönyörködtet, mert ott lel aranyat, ahol éppen van." 82 Hasonló mély és sorsszerű tartalommal bírnak a „ Fejkendős asszony (Göllér nagymama)",az „Eszter húgom arcképe" és a „Csendélet petróleumlámpával", című olajfestmények. Ugyanazon világ megrendítően komoly, eszköztelen, festői szűkszavúsággal ábrázolt részletei. A nagymama fekete berliner kendőbe bugyolálva ül a vörös támlájú „sváb kanapén." Karba tett kézzel néz maga elé. Az arc nem ráncos, de annak tagoló síkjai egymáshoz gyűrődve éreztetik idős korát. (35. sz. kép) Az „Eszter húgom arcképe" néma megállásra szólít. Félalakos arckép a sötétkék háttér előtt. Vörös ruhában sápadt arcú, fiatal nő melle alatt összefogott kézzel áll. A petróleum lámpa sárga fénye színezi bőrét. A maga előtti semmire meredve, önmagába tekint. Csúnyácska arca gyönyörű festőiséggel van tagolva. Bruegheli lénye, a nehéz, eltűrt sorsáért is hálás, átszellemült méltóságot sugároz. A kezek tartása döbbenetes. A csuklónál élesen megtörve fonódnak egymásba a kézfejek. A fiatal nő öregasszonyos méltósággal pihenteti agyondolgozott karjait. Már a Göllér nagymama képnél felvethető lett volna a párhuzam Rippl-Rónai: „Öreganyám" képével. De szívszorító poézisével az Eszter képe áll közelebbi kapcsolatban vele. (36. sz. kép) Balázs János művészetének egyéni, tőle elvitathatatlan magaslaton álló értékét az imént méltatott csendélete és a húgának arcképe jelöli ki. 43
