Horváth János: Balázs János festőművész emlékkiállítása (1904-1927), 2005

szenvedő lélek dob, aki nem tudott mást csak szeretni, aki türelemmel és akarattal legyűrt magában minden mást, hogy életét neki, azaz az általa alkotott Valamiért áldozza fel. -Végtelenül magas a lakásod Óh! Isten! Küldöm hozzád fohászaimat, hallgass meg! -Jaj! Hiszen Neked írok Caesarom, talán haragszol is rám az ilyenért, hogy magamat írom... Nem, nem hinném azt. - írjak másról? Nem tudok most, a lelkemben az most sebet ütne, hiszen úgyis elég rajt a seb. - Ahol most még ezt a levelemet írom, itt az utolsó napjaimat töltöm, mert máshová kell mennem, egyedül leszek majd, dehogy is, velem lesz az Isten, meg a Művészet. Hogy hová megyek, ezt most még tudom, de majd tudtul adom. - Hanem addig is Isten veled és mindig. Édesanyádat, azt a végtelen, kedves jó Anyádat szeresd mindig, tiszteld és imádd, ugyanúgy a finomlelkű kedves Elvirát. Üdvözlöm mély tisztelettel őket és téged is. Ölel mindig hű barátod. Bpest. 1925. Jan 13. Balázs János. Ui.: Levelet ha teheted rögtön írjál. - A képeket majd küldöm, ugye megteszed azt, hogy elviszed a Baumöhl mérnökhöz? Nagyon köszönöm előre is. János szeretettel."

66 34 Isten és ember 1923. (ceruza)