Horváth János: Balázs János festőművész emlékkiállítása (1904-1927), 2005

Önarckép 1924. (diópác) Önarckép 1924. (diópác) Hétköznapi gondok egy vidéki festő életében. Kimegy a város szélére tájképet festeni, de csak rajzol, mert lefagy a keze. Egyikre ezt írta: „Balázs János 1924. Befejezetlen, mert a hideg havon néha meg is hűlhet az ember." Mivel nem volt neki, örült a Kozma Sándortól kapott kabátnak. Jó időben elgyalogolt Bárdibükkre is. Goszthony Mária egy éve tért vissza Olaszországból és később is szívesen fogadta ifjú művészkollégáját. Egy kis finom fekete kréta tájképet vett tőle. A fekete krétával csodát tudott művelni. Róka Istvántól származik a megfigyelés arról, hogy miként rajzolt tájképet János. Együtt választottak motívumot. Az unokatestvér már javában dolgozott a rajzán, de Balázs még mindig csak figyelt. Pipára gyújtott és összeszorított szemekkel, feszülten méregette a tájat. Nem adta meg magát olyan engedelmesen a látványnak, mint korábban a Pazsitzky tanárával együtt készített naturalisztikus képek idején. Megtanulta formák szerint értelmezni a természet nyújtotta ezernyi benyomást. Uralkodott az érzelmi hatások felett. Amikor kész volt a belső elképzelése, hozzálátott a munkához.

60 Az erdei barangolások legszebb képe a „Töröcskei erdőrészlet". A csenevész fák által alkotott erdő belseje, a hullámos felszínű talajon tüneményes fényekben játszik. (21. sz. kép) 26