Horváth János: Balázs János festőművész emlékkiállítása (1904-1927), 2005

Az 1924-es évet a portrék gyakorisága jellemzi. Fő helyre kell emelni az akkori „Kalapos önarcképét", amely fekete krétával, egészen egyéni technikai bravúrral készült. Könnyed vonalak, leheletfinom, szürke tónusok összjátéka az egész mű. Észrevehető hasonlóság van az ő és Derkovits arca közt. Sok önarcképet rajzolt és festett. Mindegyiken fejlett öntudattal, féloldali fejtartással, összeszorított, szigorú szemekkel néz. Az 1922-beli ceruzarajzon a középen elválasztott haja szárnyasán omlik kétfelé. Némi szecessziós hajlékonysággal vezeti az elegáns biztonságú vonalait. Szép és rokonszenves - a sors kegyeltjeként látjuk őt. Talán egy évvel későbbi a diópáccal készült önarcképe. Itt teljesen szembefordul. Haragos nézésű, mint aki dacol az világgal szemben. Lélekben nagyon erős. Magasra törő művészi ideáljai vannak, nem hagyja magát kiszolgáltatni a sorsnak. Az élet egésze kihívás számára, egy olyan feladvány, amelyre művészi megoldással, egyéni felfogású képekkel kell válaszolni. A következő pipás önarckép szintén diópáccal van festve, és ismét félrefordultából néz vissza. Félelmetes tekintet árad a sötét arc- fél felvillanó szeméből. Az 1925-ös, kitűnő szénrajzon már nem az indulat, hanem a geometrizáló formaadás kapta a fő hangsúlyt. Felülkerekedett már a művész önmagán. Ha az iménti képsort áttekintve viszszatérünk a sor időrendi végén álló „Kalapos önarcképhez", egy egészen különös dologra kell felfigyelni. Immár az alkotói akaratot könnyedén, fölényes rutinnal megvalósító emberrel állunk szemben. Mentes attól a görcstől, aki tegnap még összevont szemöldökkel nézett vissza. Nem kell a pipa, hogy tudassa művészi státusát. Széles karimájú, puha kalapját egyenes tartással, póz nélkül viseli. A le nem vett kalap úri szokás. Kalappal állni szobában, egészen meglepő. Bennünket, a nézőit, a vendégeit fogadja így. Hetykeség volna tőle? Különösen nyúlánk lett az arca. A karima alatti árnyék vízszintesen keresztezi az egész képet. Egyensúly és bizalomkeltő nyugalom lett a hatás. A szürke háttérben látható szobai miliő révén bebocsátást kapunk a művész puritán otthonába. Egy támlás ágy részlete és fölötte a falon keretezett kép vehető ki. Ez az ő komor, csupasz világa, amit nem szégyell, sőt a festői lényegének alapjaként, öntudattal vállal. Hamarosan többet is enged majd a világnak látni belőle, abban a rejtőző, alig fényben. Majd megmutatja az asztalát, a rajta álló kevés eszköztárát. Megtudjuk, hogy ennyire szegény felszereléssel is a kultúra magaslatára Önarckép 1925. (szénrajz) 27