Horváth János: Balázs János festőművész emlékkiállítása (1904-1927), 2005
SZEGÉNY EMBER FIAKÉNT (1904-1920) A Balázs család a Somogy megyei Magyaregresről származik. A művész apja, Balázs György 12 éves korától árván nevelkedett fel. Béres gyerekként dolgozott egy gazdánál nyomorúságos ellátásért. A böhönyei Festetich grófság cseléd függésben élő kertésze volt. Hatósági engedély kellet kérnie, amikor Magyaregresre nősült. 1904. január 7-én vette feleségül Göllér Zsófiát. Négy gyermekükből elsőként, 1904. december 22én született meg János. A testvérei, Sándor 1906-ban, Rózsi 1908-ban és Eszti 1911-ben születtek. Három másik gyermek csecsemőként halt meg. Balázsné szüleinek kevéske földje volt Magyaregresen. Abban a reményben, hogy a népes család jobb megélhetéshez jut, 1914-ben mindenüket eladva beköltöztek a közeli Kaposvárra. A külteleknek számító Arany János utca 11. szám alatti két szoba- konyhás házat vették meg, melynek udvarán állatokat tartottak. Az apa, mint egyetlen eltartó, kocsifuvarozást, napszámos munkát vállalt és feles bérletben kis földet is művelt. Az első világháború kitörésekor az elsők között kapott katonai behívót és csak 1918-ban térhetett haza. A négy év alatt a félig vak öregapa napszámba járt, a nagymama gyapjúfonalat font, azt falun élelemre cserélte, János és Sándor cukorkát árult a moziban. A szülők nehéz sorsuk ellenére gondot fordítottak a gyermekek iskoláztatására. János rajztehetsége már a magyaregresi elemi iskolában kitűnt Balogh János tanító számára. Első sikerként egy favilla meglepően ügyes táblai rajza maradt meg a család emlékezetében. A Petőfi utcai elemi iskola elvégeztével, beíratták a polgári fiúiskolába. A Petőfi iskola tanítója, Baltási Kálmán már előre felhívta az új rajztanár figyelmét a kis tanítványára. A „Haza kis polgárainak" feliratú iskolában Pazsitzky Sándor festőművész külön is foglalkozott Jánossal. Tizenhat éves korában Balázs János festőművésznek készült. Nem is keresett más megélhetési képzést. Nagyon értelmes, jó tanuló volt. „Hogy írjam meg? Mit írjak? Nem magam határoztam el, hogy írok, Őnagysága doktor Fleiner Mórné biztatására írom, amit írok... Sokat nem írhatok, mert még jóformán nem is éltem, az élet még csak ezután vár rám. De azért megírom, hogy eddig mit csináltam, mit Balázsék háza Kaposváron, az Arany János u. 11. alatt láttam mit éltem át... (lebontották) Fotó: Ruzsits, Kaposvár 10