Horváth János: Balázs János festőművész emlékkiállítása (1904-1927), 2005

Balázs János édesanyja (Fotó: Ruzsits, Kaposvár) Balázs János édesanyja a konyhában (Fotó: Ruzsits, Kaposvár) Ezerkilencszáztizennégyben jöttünk ide Kaposvárra lakni, s az iskolát itt folytattam tovább, öt elemi után polgáriba jártam, s azt jó eredménnyel el is végeztem. Itt döntöttem el azt is, hogy piktorpályára lépek. A polgáriban többször kaptam díjakat, s az nekem jó volt, mert legalább tudtam festéket venni. Emlékszem, 1919-ben kaptam 100 koronát, hogy vegyek festéket rajta. Hogy örültem is neki. A Pazsitzky tanár úr - rajztanárom - elkezdett velem különösebben foglalkozni. Voltunk együtt rajzolni, magyarázott, oktatott jó szívvel, hiszen különben is nagyon jó ember. Könyveket adott, melyek a művészetről szóltak, és azokat nagyon szerettem olvasni. Rajzolni, festeni, mindig ezt akartam, mindent képes voltam feláldozni ezért. Szüleim, különösen édesapám, bizony nem jó szemmel nézték is ezt, hanem édesanyám jobban elnéző volt, ha nem volt pénzem festékre, О bizony sokszor adott rája. A tanulást a negyedik polgáriban ezek miatt kissé elhanyagoltam, de azért mégsem volt rossz a bizonyítványom, a tanáraim mind szerettek. Tudták, hogy festek, az egyik mindig „kis piktornak" szólított. 1920-ban elvégeztem a polgárit, s azóta komolyabban festettem. Sokszor szidtak is miatta, mondogatták is, miért nem megyek hivatalba, de bizony ez nekem nem volt kedvemre."

27 A tanárai, a jó akaró felnőtt ismerősök és a barátai részéről már kiskora óta tisztelet és megbecsülés vette körül a rendkívüli ügyessége miatt. Az így szerzett siker szerény öntudatot, erkölcsi tartást, önfegyelmet alakított ki benne. Tetteiből és képeiből egyaránt kiérezhető módon, mint aki tudja előre, hogy sorsa rövidre szabott, siető szorgalommal állt az alkotómunkához. Fejlődése gyorsan, egyik képről a másikra történt. I I