L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Népi építkezés (Zentai Tünde)

pat húzott." (ZENTAI T., 1991. 50.) Seemayer Vilmos (1933. 52.) Berzencéről részletesen leírja, hogy az ács miként emeli meg nyolc ember segítségével az épületet és talpalja újra. Az igen fejlett talpas szerkezetek mellett a szájhagyomány megőrizte az egyszerűbb és olcsóbb földbe rögzített, cölöpvázas épületek emlékét is. A régészeti föltárásokból láthatóan az Árpádkor utáni évszázadokban vázas fonott fallal épült a legtöbb déldunántúli ház. Hasonló szerkezetű lehetett Somogy megyében a csepelyi sövénytemplom, amelynek az 1748. évi javításáról följegyezték, hogy: „...75 vagyis 16 karót a templom falában toben elrohadt karók mellé földben leástunk és azokat két szeggel a meggyengült karók mellé szegeztük s az alját sárral megcsapkodtuk... " A gazdasági épületek között Kaposvár környékén még a XIX. század első felében is sok cölöpvázas sövény- és karóoldalút írnak össze. A XIX-XX. század fordulóján ilyen ház azonban már csak elvétve és szükséghelyzetben épül, legtovább Külső-Somogy keleti részein. Ekkorra kihal a földsáncok építésénél eltanult többrétegű faltechnika is; a két sor fonás közé töltött földfalra századunkban már csak néhány külső-somogyi és Dráva-menti faluban emlékeztek. (ZENTAI T., 1991.41.) A XIX. században egyre több ház épül földből, különösen Külső-Somogyban. A század elejétől a somogyi uradalmak földesurai is - köztük Széchényi Ferenc 1805-ben - egyre jobban szorgalmazzák, hogy: „Iparkodjanak a Jobbágyok, ...házaikat tömésből vagy fetske rakásból és nem fából tsinálni... " h fecskerakás, amit Csorba József is leír 1857-ben, ekkor már a villával rakott szalmás sárfalat jelenti, amely leginkább a Balaton-parton, Zselic északi részén és a Dráva-mentén terjedt el. A Zala megyével határos területeken előfordult a legrégibb sárfal is, a faváz nélküli sárgömbökből összerakott. A múlt században azonban a vertfal âz, ami rohamosan terjed. A készítés technikája után Somogyban általában tömésfalnak nevezik, ugyanis deszkazsaluzat közt bunkóval tömörítik. Az 1870-80-as évektől pedig tanúi lehetünk a formázott vályog meghonosodásának, különösen a Somogyi-dombság keleti felében, majd széleskörű térhódításának a XX. század elején. A XIX. század közepétől a jómódú parasztok körében számolhatunk a téglaépítkezéssel is, bár ez a nemes építőanyag általánossá csak a XX. század ötvenes éveitől lesz. Somogy megye a tégla előállítása terén élen jár a dél-dunántúli régióban. Bagolasáncon, Szécsényben és Merkepusztán már az 1780-as években is működnek uradalmi téglaégetők. A XIX. század végén a téglaipar olyan mérvű föllendülését tapasztaljuk, ami a népi építkezésben is érezteti hatását. Baksay Sándor (1896. 304.) arról számol be, hogy 47