L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Tárgyak kéregből, fatörzsből, vesszőből és más növényi nyersanyagokból (Kerecsényi Edit–Kapitány Orsolya)

1952-ben Fonyódon megalakult a Dél-balatoni Háziipari Szövetkezet, melynek fő profilja a kosárfonás lett. A központot néhány évvel később Siófokra telepítették, ahol a cég 1996-ig működött. A fonott áruhoz a nyersanyagot évtizedeken keresztül a Tisza mellől szállították, majd az 1970-es évek közepétől a szövetkezet a Rábánál jutott fűzvágási engedélyhez. A szövetkezet használati és dísztárgyaival évtizedeken keresztül jelen volt a nemzetközi- és hazai piacon. Szalmából készült tárgyak A megye földrajzi adottságai kedveztek a kalászosok termesztésének. Búza és rozs annyi termett a XIX. század második felében, hogy piacra is elégséges mennyiségben jutott. E két gabonaféle kiváltképp Belső-Somogy homokos talaját szerette, de a kemény agyagon is megtermett. Ezen a vidéken a beérett terméshez csépléssel jutottak, ennek során a gabonaszár kevésbé sérült, ami alkalmassá tette a további felhasználásra. A szalmafonásnak kétféle technikája alakult ki és terjedt el: 1. a hurkába fogott szalma spirális fonása, 2. a szálakból történő fonás. Vidékünkön a spirális technikát alkalmazták a méhkasok, a kenyérszakajtók, a tojás és szemestermények (bab, borsó stb.) tárolására szolgáló bucsérok készítéséhez. Ezeket a tárolókat válogatott rozsszalmából, hasított fűz- vagy mogyoróvesszővel, rövid- és sűrűszemes kötésmóddal kötötték. A kaskötők a szalmát benedvesítve, kb. 10 cm hosszú hüvelykujj vastagságú bőrből készült gyűrűbe dugták, amit fokozatosan henger alakúra csavartak. E hüvelyből kihúzott hurkákat öltögették egymáshoz spirális formában. A fűzfaháncs befűzéséhez vasból készült nyársat használtak. A méhkas fonását a kas felső csúcsánál kezdték, innen indítva adták meg a formát. A bucsérok és kenyérszakajtók készítése a fenékrésznél kezdődött. A falusi emberek közül többen értettek készítésükhöz Nagykorpádon, Karádon, Somogyszilban egyaránt voltak mesterei. Lantos Pál az 1950-es években nemcsak a kisbajomiaknak készített szakajtót, hanem a környék falvait is ellátta. Egy háztartásban legalább 6-8 szakajtót csak a kenyérsütéshez használtak, de ezen felül még 5-6 kopottabb darab is előfordult, amiben apróbb hagymát vagy más terményt tároltak. (31. ábra) A nagyobb bucsérokban a padláson babot tartottak, a kisebbekben pedig tojást a kamrában. A Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményében található rozsszalmából font bucsérok formailag két típusba sorolhatók. Mindkettő kör alapú, fennálló edény, az egyik egyenes falú, csak 31. Rozsszalmából készült szakajtó. Somogyudvarhely. RRM 79.16.12.2. 32. Babtartó „bucsér". Gölle. RRM 71.29.4. 1-2. 33. Szalmakas. Készült a XIX. század második felében, 1924-ig használták. Kapoly. RRM 77.11.1. 305