L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Tárgyak kéregből, fatörzsből, vesszőből és más növényi nyersanyagokból (Kerecsényi Edit–Kapitány Orsolya)

29. Vesszőből font evőeszköztartókosár. Csököly. Sasi János felvétele, 1979. 30. Hasított vesszőből készült, falra akasztható kanáltartó. Buzsáki tájház. A múlt század derekán a megyei monográfia szerzője kiemeli a sámsoniakat, akik nemcsak kézi kosarakat fonnak, hanem „utazó kocsikba való kasokat is. " (CSORBA J, 1857. 70.) A német hatásra terjedő, hántolt fűzvesszőből készült kosárfélék közül elsősorban a kar kosarakat és a fej vékákat kedvelte a parasztság. A hántolt fűzvesszőből készült kosarak közül általánosan elterjedt volt a fejvéka, melyet a népnyelv paszitos vékának is nevezett. A gyermekágyasnak vitt ételt, apaszitot tették ebbe a komaasszonyok, és a fejükön szállították a házhoz, ellátva étellel a legyengült anyát és annak családját. Ezt a vékát használták még mezőre, amikor ebédet vittek az aratóknak, de terményt is szállítottak benne a közeli piacra. (28. ábra) A széles fenekű, kerek formára kötött, kb. 15-20 cm oldalmagassággal készült véka fonásához általában 4-5 szál vesszőt fogtak össze. Az alsó koszorúfonáshoz vékonyabb szálakat használtak, az oldal fonásához erősebbeket válogattak. A koszorúfonást és az oldalfonást is négyszálas vagy ötszálas copf-, illetve íveltfonással végezték. A levéltárakban őrzött hagyatéki leltárakból kitűnik, hogy a kosarak és más fonott gazdasági és háztartási eszközök nem képviseltek jelentős értéket. E rövid életű tárgyak még a vagyonleltárak készítőinek a figyelmét is elkerülték. Csak a múzeumi gyűjteményekben találunk néhány vesszőből font kanáltartót, melyek egykor díszei lehettek a parasztházaknak. Kedvelt volt a szakajtó formára vesszőből kötött, amit két füllel akasztottak a falra. (29. ábra) A Nagyberek falvaiból (Buzsák, Táska) a puhafa kerettel készült hasított vesszőből font, festéssel díszített változatot ismerjük, melynek készítői specialisták lehettek. (30. ábra) A kosárfonók és a kaskötők a vesszőt nagyobb mennyiségben a XIX. század közepén főleg a szigetvári vásáron szerezték be, ahova a Zselicből és a Dráva-menti falvakból is szállítottak kocsiszám. (KNÉZY J, 1981. 38.) A jó minőségű vessző beszerzése a XX. század elején már elég nagy gondot jelentett. A folyók szabályozása, a területek ármentesítése egyre jobban visszaszorította a szabadon tenyésző fűzfajtákat. Ugyanakkor fokozott igény jelentkezett a városi és falusi lakosság körében a nemesített, hántolt vesszőből készített használati tárgyak iránt. Az ipari kosárfonáshoz fűzeseket telepítettek, az itt szedett vesszőt hántolták, amiből fehér áru készült. (BOROS

S M, 1962. 14.) A vesszőfeldolgozás a megyében - ipari méretekben - csak a XX. század közepétől indult meg, bár meg kell jegyezni, hogy 1890-ben Kaposváron a börtönben e tevékenység rabmunkaként jelentős szerepet töltött be. (SOMOGY, 1889. 2. sz. 2, 1889. 43. sz. 2.) A parasztgazdaságok szükségletét a helyi vagy környékbeli specialisták elégítették ki, akik ezzel mellékjövedelemhez jutottak. 304