L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

A paraszti viselet változásai a XVIII–XX. században (Knézy Judit)

Több fehér ruha, több viselő vagy öltözet igénye A móringlevelek, hagyatéki perek, végrendeletek, árverési jegyzőkönyvek is mutatják, de a paraszti emlékezet is arról tanúskodik, hogy lehetőleg több rend ruhát készítettek el a házasuló feleknek arra számítva, hogy évekig, esetleg halálukig kitartson. Pl. fehér ruhából a házasságkötés előtti szabáskor legalább 6 vászoningbikla, 6 vászoning-gatya megvarrását tűzték ki célul, de a duplája sem volt sok. Ügy mondták, mennél inkább szerette a menyaszszony a vőlegényét, annál többet készített és annál szebb hímzéssel díszítette legalább az ünnepi darabokat. A legszegényebbek is legalább egy ünnepi és egy hétköznapi együttes beszerzésére törekedtek. Akinek csak egy rend ruhára jutott, arra a Kapos-mentén megvetően mondták, egy bőrben jár, mint a kutya. (GELENCSÉR S., 1968. 39-55.) A több rend öltözék meglétét hozzájuk méltó, illő, az élet menetéhez szükségesnek tartották. Nagykorpádon az első világháború előtti és részben utáni öltözködési igényekről így vallott 1979-ben Vajda József önkéntes gyűjtő: „Akkor annyira pedánsak voltak, hogy nem fordulhatott elő, hogy valaki nem megfelelő ruházatban jelent meg. Ünnepre a férfinak, asszonynak is volt templomi ruhája, ha megjöttek a templomba, teljesen átöltöztek... ünnep délutános ruhába, abba ültek ki az utcára. Még a kontyot is letették (lecserélték, helyette egyszerűbb kontyot tettek fel) ...az is háromsoros volt három rózsával a fiatal asszonyokéban, nem annyira díszes és rövid szalaggal, nem volt olyan magas, de az is gyári csipkéből készült rövidebb pántlikával. Abban ültek ki és kartonruhában, török bécsiben, vagy lila, piros, kékes, szürkés színű karton nagy fodros szoknyában. A mezőre is szép csinosan felöltöztek és ott letették a szép ruhát és felvették a munkásruhát. Haza megint szépen mentek kontyosán, de be volt kötve a fejük kendővel. " (45-46. ábra) A falusi közösségeken belül mindenki tudta a ruházat alapján, hogy az előttük álló személy pásztor, iparos, cseléd vagy paraszt, katolikus, református, német, magyar vagy horvát, illetve milyen életkorú. Hasonlón történt ez a nők ruházatával is. A falusi közösségen belül annyira közismertek voltak ezek a ruházatbeli jelrendszerek, hogy nem is igen beszéltek róla, különösebb hangsúlyt nem kapott társalgásukban, csak ha fiatalokat kellett figyelmeztetni, hogy mihez tartsák magukat, vagy ha valaki megsértette az íratlan szabályokat. A vétek nagyságától függően különbözőképpen reagáltak: háta mögött kibeszélték, füle hallatára mondogolódtak, szemébe mondták, kidobolták vagy már úgy viselkedtek vele, mint aki már nem tartozik közéjük. A szülők, após, anyós dolga volt, hogy a fiatalabbakat finomabban vagy erőteljesebben megrója, ők 47. Német fitalasszony kislányaival. Szulok, 1940. MMGMA VILA. Ismeretlen szerző felvétele. 247