L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

A paraszti viselet változásai a XVIII–XX. században (Knézy Judit)

re tartotta a nádszál vagy vesszőcske vagy cirokszál, melyet e célból a kendő alatt alkalmaztak... A kendőt ilyen négyszegletesre bevetni egész tudomány volt, mert nagyon arányosan kellett összehajtogatni ...lehetett előre vetve és hátra vetve is". Gönczi Ferenc (1914. 385-91.) a sifonból való hetési-, göcseji pacsának 20 részletben történő hajtogatását ismertette. Somogyban kevesebb fázisa volt a hajtogatásnak, de általában volt benne rögzítő pálca. Csurgó környékén az 1930-as években még régi fényképekről és visszaemlékezésekből lerajzolta és leírta a sálalakú vászonból kialakított előrevetőt, amelyet a nap ellen a mezőn használtak, de az ünnepi hátravetőt is (20. ábra) Raksányi Lajos rajztanár. (RRM NA-1211.) A másik ekkor készült leírás szintén mezei munkán fejre hajtogatott, elől pálcával rögzített fejrevaló hátravető kendőről való Nagybajomból. (GÖNYEY ÉBNER S., 1937. 35-41.) A reformkor elejétől kezdődhetett egyfajta ízlésváltozás a könnyebb, finomabb, puhább anyagú és részben színes kendőfélék térhódításával. Egyidejűleg az arcot beárnyékoló nagy vászon keszkenőket kezdték elhagyni túlzásnak tartva a női arc eltakarását. Talán inkább mutogatni akarták már a XIX. század első felétől kezdődően a módosabb vidékek lakói lányaik, asszonyaik kiszínesedő viseletét, szép fejfedőjét, mint elrejteni. Valószínű, hogy bár lassan, de fokozatosan megváltozott a nők társadalmi megítélése is. A kapás növények elterjedésével lényegesen többet kellett a mezőre járniuk, munkát vállalniuk, mint korábban, s ez némi megbecsülést is jelenthetett számukra. (KNÉZY J., 1992-94. 31.) Dél-Somogy református falvaiban sokáig divatban maradt e fent ismertetett kendőféle viselete. A darányi községi és az egyházi elöljáróság hozott 1848 februárjában olyan határozatot, hogy nem járhatnak templomba az asszonyok nagyméretű keszkenővel bekötött fejjel, amely csak az orrhegyet és az arcból alig valamit enged láttatni, csak úrvacsorakor tettek kivételt. (JPM Néprajzi Adattára 481. Kézirat 1848. 263-264. p.) Helyette csak a takarító viselését javasolták mind a bírák. A darányi vizsgálatban résztvevő Barla Szabó István református lelkész 1860-ban megjelent Visontáról és környékéről szóló cikkében így nyilatkozott e régi kendőviseletről, (1860. 292.) az áll alatt megkötött keszkenőről: „...némelyek fejőket és képöket - török asszonyok módjára - még nyáron is keszkenőkkel úgy bekötik, hogy csak az orr és szemek látszanak ki a kötés alól. ...Egy pár év óta azonban kezdik már ezen dísztelen szokást - Visontán s a szomszédos helységekben elhagyni..., s kezdik fejőket csinos fehér keszkenővel fedezni, melynek széle csinosan ki van varrva vagy csipkézve. Ezt alulról kötik meg, alóla az egész arc látható. " Tehát ennek a nagyméretű, az arcot jól beárnyékolva hajtogatott kendőnek elmaradása Darányban és környékén 245 45. Fiatalasszony „neccben". Szabadi, 1940 körül. RRMF8543. Ismeretlen szerző felvétele.