L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

A paraszti viselet változásai a XVIII–XX. században (Knézy Judit)

asszony buríttója miatt a mögöttük ülő ispán nem látott a templomban. (MOL P 623 IV k. 10. sz. E 1722-1823.) Somogyból az első ismert említés a bebagyulált fejű asszonyokról Bél Mátyásé a Nagyberekből 1735-ből. (BÉL M., 1725-1735.) Taucher Ágoston 1781-ben ezt írta: „Gyékényesfalu... arról nevezetes, hogy ott az asszonyok valahányszor a nyilvánosság elé lépnek, nem a hideg miatt, hanem bevett szokás szerint vászonkendővel födik el arcukat, azt (ti. a kendőt) kezükben tartva". (Intinerarium Peregrini iter in Venitas suspectum. kézirat PL könyvtára.) A Dráva- és Rinya-mentéről 40 év múlva ezt írták: „Ott ünnepnapon... Fejére a nő egy fehér vászonruhát tesz és azt úgy tudja elrendezni, hogy a kötés a homlok fölött kiálljon és beárnyékolja az arcot, amiből csak a száj, orr és szemek maradnak kendőzetlenül". (VITALIJ. B., 1828. 83) Még az 1840-es, 1850-es években is ismert Somogyban ez a jelenség. (CSORBA J., 1957. 91.) A Dráva-mentén keszkenő а neve. (BARLA SZ. L, 1860. 292.) Jankó János is foglalkozott e kendőféle emlékével: (1902. 227-228. p.) „.. л fejrevaló vagy kendőruha... nagy fehér lepedő volt a legfinomabb patyolatból - öregasszonyoknál vászonból - s igen nagy fejet csinált az asszonyoknak, mert akkora volt, mint egy ágyterítő... homlokrésze nem kereken szegte be az arcot, hanem egyenes volt s a hátsó részén is volt két kis szarva, s így a fejtető maga négy szegletes volt; a kendőt így szegletesig 44. Törökkoppányi katolikus menyecskék „puffándlis", templomba járó ruhában 1935-ben. EF 78 909. Gunda Béla felvétele.