L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

A paraszti viselet változásai a XVIII–XX. században (Knézy Judit)

34. Német evangélikus aszszony kontya, ,JHáráce Khápp" 1920 körül. Ecseny. RRM 10218. 35. Idős evangélikus német asszonyok. A bal oldali asszonyon régi típusú merevített főkötő, ,Jliarace Khápp". Ecseny 1927. Gönyey Ebner Sándor felvétele. lábbeli volt. A nőknél télen a csizma volt fontos lábbeli, fiataloknál barna, öregeknél fekete. A XX. század elején a pántos cipők, díszes papucsok, magasszárú és brunnel cipők (33. ábra) is tért hódítottak módosabbaknál, városias helyek közelében. Elsősorban ünnepen vették fel. Érdekes módon hosszú ideig fekete volt a leggyakoribb színe a falusi nők által használt cipőféléknek, csak az 1920-as évektől jelentett rangot, ha valakinek már sárga (barnát jelent) színű cipőt vettek. Télen hidegben a tutyik széles választéka jellemezte mind a németeket, mind a magyarokat, nevezték kapcának, a magas szárút bokáskapcának is, ezeket bőrrel talpaltatták meg, később gumival is. Kapcás mesterektől cifrabokás kapcát is vettek a fiatalok (Kaposvár, Nagybajom). A női kabátféléket rékli, bajkó, kacabajkó, gyukni eleinte festett vászonból is varrták, legalábbis hétköznapra, télre bélelni kellett, az ünnepit fekete posztóból, bársonyból, tükörszövetből készítették. A prémes gallérú, vastagon bélelt, fodros aljú, szélein esetleg gyöngyös díszítésű kacabajkó vagy bajkó a zselici, belső somogyi módos családok lányainak, asszonyainak lett az egyik hozománya a XX. század elején a korábbi ködmön helyett. De műszőrmés, zsinórozott díszű kabátkák is forgalomban voltak. A házivászon ruházat kiszínesedésének az a periódusa tehát amikor az új, finomabb, színesebb anyagok megjelenése mellett még len, kender, illetve gyári fonalból való, takácsok vagy parasztasszonyok által szőtt vászoningek, gatyák, alsó-, felsőszoknyák, esetenként kötények is részei még nagyjából a hagyományos szabás megtartásával a viseletnek - a XIX. század végével lezárul. Ekkortól a férfiaknál franciás, kézelős ingek, nőknél és férfiaknál is különféle polgári szabású ujjasok, kabátok kezdtek elterjedni, és a vászongatya helyett a szűkebb csizmanadrágfélék mellett a pantalló is. Ezzel a paraszti viseletek fokozatos elhagyásának utolsó, de még évtizedekig tartó szakasza kezdődött. A piacon, vásáron, üzletben vásárolható ruhafélék mellett megnőtt a jelentősége a falusi varrónőknek, szabóknak, akik közelebb lévén a megrendelőkhöz, pontosabban tudták figyelemmel kísérni a helyi igényeket. Az 1910-es évek végétől már a szabó-varró tanfolyamok hatására varrógépeket vesznek egyes családok, és önellátókká válnak az egyszerűbb szabású ruhadarabok megvarrásában, sőt gépi hímzésében is. Egyes helyeken ebben a fázisban is jellemző volt egyfajta kivirágzás, kiszínesedés, különösképpen az eladó lányok és fiatalasszonyok ruházatában (új kontyfélék, bővebb, esetleg rövidebb szoknya, másszabású kis lekerekített szélű, vagy melles kötény, különleges szabású blúzok). 236